Index Vakbarát Hírportál

Varga: 230 milliárdos a költségvetési lyuk

2010. június 7., hétfő 18:32

A pénzintézeteket érintő különadóról nem hozott döntést a kormány, egyeztető, előkészítő munka folyik. Ha a kormány dönt majd ebben a kérdésben, a felekkel egyeztetve kerül sor a részletek kidolgozására - mondta Varga Mihály a kormány lovasberényi, háromnapos ülését követően. A miniszterelnökség államtitkára ezzel hivatalosan is megerősítette lapunk információját: mint beszámoltunk róla, értesülésünk szerint a formálódó tervek szerint akár a bankok nyereségénekharmadát is elvonná a kormány.

Szíjjártó: A Bloomberg a hibás

A sajtótájékoztatón megkérdezték Szijjártó Pétert, mit gondol most arról a múlt heti nyilatkozatáról, melyben nem minősítette túlzásnak Kósa Lajos államcsődöt vizionáló szavait, és azt mondta, az nem lesz hatással a piacokra. A miniszterelnöki szóvivő azt mondta, az lett volna helyes és korrekt, ha az a hírügynökség, amely világgá kürtölte a sajtótájékoztatót,   teljes egészében és korrekten adta volna le nyilatkozatát, s nem egy  rendkívül inkorrekt, zavarkeltő, töredezett  változat közlésére vállalkozott volna. Megnevezte a hírügynökséget is,  a Bloomberg volt az.

A lépés az egyike lenne azoknak, melyek biztosíthatják a fedezetet a kabinet adócsökkentési terveihez, miután a kormány is megerősítette, a konvergencia programban Brüsszel felé korábban vállalt, 3,8 százalékos idei hiánycélt tartani kell. Az adócsökkentési tervekről Varga elmondta: a cél az egyszerűbb, átláthatóbb adórendszert kialakítása. Mértékről még nincs döntés, több variációt - a 16- 19-20 százalékos egykulcsos mértéket - is mélyebben elemez a kabinet, annak érdekében, hogy az adóterhek csökkentése, az adóigazgatás egyszerűsítése  több munkahelyet eredményezzen.

A költségvetés helyzetéről Varga azt mondta: "az előző kormány hamis adatokat közölt velünk, 230 milliárd forintos különbséget találtunk a költségvetésben ahhoz képest, amit nekünk mondtak. Az összeg a GDP 0,9 százaléka - vagyis intézkedések nélkül 4,8 százalékos lenne a hiány.

Az államtitkár megalapozatlannak nevezett minden olyan híresztelést, amely szerint a kormány rendkívüli ülésén a nyugdíjakkal, vagy a nyugdíjrendszert érintő kérdést tárgyalt volna. Az Index azonban úgy tudja, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer államosítása teremthetné meg ténylegesen annak lehetőségét, hogy a 3,8 százalékos hiányt tartva vagy minimálisan túllépve valóban még az idén elő lehessen állni az adócsökkentési lépésekkel.

Rovatok