Index Vakbarát Hírportál

Halott alattvalóin gazdagodik Károly herceg

2012. október 5., péntek 19:08

552 ezer fontot, vagyis több mint 194 millió forintot örökölt végrendelet vagy örökös nélkül elhunyt alattvalóitól Károly herceg. A „bona vacantia", vagyis „rendelkezésre álló javak" néven ismert középkori rendelet szerint azok a cornwalli javak, amelyekre az elhunyt után senki nem tart igényt, automatikusan az Anglia délnyugati részén elterülő hercegséget illetik, amelynek jelenlegi birtokosa a trónörökös.

A hercegség hivatalos számvitele szerint a 2012. március 31-én végződött pénzügyi évben 552 ezer fonthoz jutottak ezen a jogcímen. Szinte a teljes összeget (450 ezer fontot, azaz mintegy 158 millió forintot) jótékony szervezetek kapták meg, egy részét pedig esetleges követelésekre tartották fenn.

Brit sajtóértesülések szerint 2006-ban a „bona vacantia" révén a hercegségnek 1 millió fontos (352 millió forint) bevétele volt.

Nagy-Britanniában azoknak a javait, akik végrendelet vagy leszármazott nélkül halnak meg, az állam kapja meg, kivéve Cornwallt és Lancastert, ahol a jogosultak Károly herceg, illetve II. Erzsébet királynő.

Rovatok