Index Vakbarát Hírportál

A Bakonyi Erőmű pert nyert az Energia Hivatallal szemben

2012. október 16., kedd 23:38 | aznap frissítve

A Fővárosi Törvényszék keddi ítélete szerint a Magyar Energia Hivatal (MEH) jogszabálysértő eljárásában meghozott, és szakmailag is megalapozatlan határozatával jogtalanul vette el a Bakonyi Erőmű Zrt-től az energiakvótáját, veszteségessé téve ezzel a céget, melynek árbevétele 2011-től kezdődően évi 3 milliárd forinttal csökkent - áll a Demján Csoport sajtóközleményében. A bíróság egyidejűleg új eljárás lebonyolítására kötelezte az Energia Hivatalt.

A döntés várhatóan pontot tesz a Bakonyi Erőmű és a magyar állam közötti egyik vitás kérdés végére.Ugyanakkor továbbra is megoldásra vár a mintegy 1,7 milliárd forintra rúgó MAL-tartozás ügye. A Bakonyi Erőmű a vörösiszap-katasztrófát követően ugyanis haladéktalanul újraindította energiatermelését, lehetővé téve ezzel a MAL Zrt. mielőbbi működését. Számos kormányzati szervvel történt egyeztetés során az Erőmű ígéretet kapott arra, hogy az általa szállított energia ellenértékét haladéktalanul megkapja.

Az elmúlt két évben felgyülemlett mintegy 1,7 milliárd forint kintlévőséget az Erőmű nem képes tovább finanszírozni, így  hamarosan be kell szüntesse a MAL Zrt. felé nyújtott energiaszolgáltatást. Amennyiben erre kényszerül, úgy a mintegy hatezer főt foglalkoztató alumíniumtermelő cég fel kell függessze termelését és  be kell zárjon.

A Bakonyi Erőmű Zrt. Ajka város energiaellátását is biztosítja, ellátja az ipari és lakossági ingatlanok fűtését is. A fent jelzett jelentős kintlévőségei ellenére eddig maradéktalanul biztosította a város és lakosai energiaellátását. Azonban ha nem történik változás a jelenlegi helyzetben, az Erőmű kénytelen lesz beszüntetni mind a MAL Zrt., mind pedig Ajka városa felé a gőzszolgáltatást, amely visszafordíthatatlan helyzetet idézhet elő.

Rovatok