Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a bankszövetség elnöke

2012. november 13., kedd 10:19 | aznap frissítve

Lemondott tisztségéről Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke. Ezt kedden jelentette be a szövetség főtitkára. A lépés nem meglepő: Patai Mihály az elmúlt hetekben többször is meglebegtette ezt a szándékát, illetve jelezte, hogy távozik, ha a parlament elfogadja a Matolcsy-csomagot.

Október 24-én, egy héttel a második csomag bejelentése után váratlannak és megdöbbentőnek nevezte a csekkadóként ismert tranzakciós illeték általános kulcsának 1 ezrelékről 2 ezrelékre történő emelését és a bankadó megígért feleződésének elmaradását. „Megértem, hogy változnak a körülmények, és valaki nem tudja tartani az általa aláírt írásos megállapodást. Ilyenkor szerződésmódosítást szoktak alkalmazni, erre azonban nem adott lehetőséget a kormány” – mondta akkor Patai, mi lepte meg igazán.

A bankszövetségi elnök akkor arról beszélt: egy nappal a bejelentés előtt ismerte meg a csomagot, akkor a bankszövetség elnökségének felajánlotta a lemondását arra az esetre, ha a parlament megszavazza a kormány döntését. Valakinek ugyanis Patai szerint vállalnia kell a felelősséget azért, hogy az általa képviselt, együttműködésre épülő stratégia megbukik.

A bankszövetség főtitkára, Kovács Levente a mostani írásos tájékoztatásában is emlékeztetett: Patai Mihály korábban kilátásba helyezte lemondását, ha a parlament a banki szektor számára további, teljesítőképességen felüli terheket jelentő, előre nem egyeztetett intézkedéscsomagot fogad el. Az Országgyűlés hétfőn éjszaka megszavazta a kormányzati javaslatokat, így Patai Mihály kedden hivatalosan jelezte lemondását.

A Magyar Bankszövetség megkezdte a rendkívüli közgyűlés előkészítését, amelyen elnököt, és az időközben megüresedett kisbanki képviseleti pozícióra új elnökségi tagot választ. Az alapszabály értelmében az átmeneti időszakra az elnöki feladatokat a szövetség alelnöke, Gyuris Dániel látja el.

Rovatok