„Szabad ország vagyunk, méltósággal és nemzeti büszkeséggel” – az argentin elnöknő ezekkel a szavakkal osztotta ki az IMF-et, amely rászólt az országra, hogy nem kellene statisztikákat hamisítani. A szabadság, méltóság és büszkeség azonban sokba kerülhet: az országból az elmúlt két évben annyi pénzt menekítettek ki, ami elég lenne a Mol felére és az OTP kétharmadára és még nyolchavi magyar nyugdíjra is. Egy bukott per miatt Argentína tíz évvel az államcsőd után most ismét államcsőd felé rohan, Ghánában már egy hajóját is foglyul ejtették, húszmilliós tartozás megfizetése lenne az ára.
Október másodikán a ghánai hatóságok feltartóztattak egy argentin fregattot az ország partjainál, miután a helyi hatóságok elrendelték, hogy a hajót addig kell fogva tartani, amíg a dél-amerikai állam ki nem fizeti körülbelül húszmillió dolláros kötvénytartozását. Ezzel új szintre lépett a 2001-es argentin államcsőd utáni hadakozás.
Az ország 2001-ben 81 milliárd dolláros tartozással csődölt be. Voltak olyan hitelezők, akik nem fogadták el a 2005-ös és 2010-es ajánlatokat, hogy a korábbi tartozásokat az argentin állam új, sokkal kevesebbet érő kötvényekre váltsa. Ezek az országok már perek egész sorát nyerték meg, ezekben különböző, leginkább amerikai bíróságok arra kötelezték Argentínát, hogy fizesse meg a tartozásait.
A legkomolyabb ilyen ügy azonban még mindig zajlik. Az Elliott Management, egy New York-i hedge fund, korábban felvásárolt egy rakás Argentínával szembeni követelést, majd megpróbálta jobban megszorongatni az államot, hogy rendezze is azokat. Az Elliott leginkább zavaros üzleteiről ismert. Csődbe ment országok és cégek tartozásait vásárolják fel a kétségbe esett hitelezőktől, hogy különböző eszközökkel a teljes tartozást kicsikarja a töredékáron felvásárolt papírokért.
Az argentin fregatt foglyul ejtés egyike azoknak a lépéseknek, amelyekkel a hitelezői pénzt próbálnak kisajtolni Dél-Amerika második, a világ nyolcadik legnagyobb országából. A fregattot a legújabb hírek szerint elengedik a ghánai hatóságok, mert hadihajóként nem megfelelő fedezet a kötvényekre. De a hajó sorsánál is jobban fájhat a Buenos Aires-i döntéshozók feje amiatt, ami Október végén egy New York-i bíróságon történt.
Thomas Griesa bíró ugyanis úgy döntött: Argentínának egy ideiglenes számlára el kell helyeznie az Elliott teljes követelményeinek ellenértékét, összesen 1,3 milliárd dollárt, különben nem folytathatja tovább a 2001-es csőd után átstrukturált hiteleinek fizetését. Márpedig ez újabb államcsődöt jelentene. Griesa bíró az ítéletnél a szerződésnek arra a biztosítékára hivatkozott, ami kimondja, hogy a hitelezőkkel egyenlő bánásmód szerint kell eljárnia az országnak és senki nem járhat rosszabbul, mint a többiek.
Argentína korábban még abban bízott, hogy a tárgyalás végén még megállapodhatnak abban, hogy egy kisebb összeg kifizetésével elrendezik az ügyet az Elliottal. A bíró azonban vélhetően nem reagált jól az argentin kormány kijelentésére, hogy semmilyen áron nem egyezik meg az ilyen „keselyű befektetőkkel”. Argentínának így december 15-éig kellene kifizetni a pénzt, hogy elkerüljék az újabb csődöt, ám miután fellebbeztek, ezt végül február végéig kitolták.
Az ország problémái azonban nem most, de nem is 2001-ben kezdődtek. Ha megnézzük a Világbank adatait, az elmúlt tíz év igazi sikertörténetnek tűnik Argentínában. 2000 és 2012 között az ország GDP-je reálértéken a másfélszeresére nőtt. Ez annyira lenyűgözően hangzik, hogy még Paul Krugman, a Nobel-díjas közgazdász is elismerően írt róla.
Ha azonban közelebbről is megnézzük az adatokat, a helyzet már nem ennyire jó. A reálértéken vett GDP-növekedés azt jelenti, hogy a nominális növekedést az inflációhoz igazítják, hogy így a pénz elértéktelenedését is figyelembe véve pontosabb képet kapjanak a gazdaság növekedéséről. A Világbank azonban, aminek Krugman az adatait használja, a hivatalos állami inflációs adatokra támaszkodik.
Csakhogy a valódi infláció komoly probléma az országban. A hivatalos statisztikák szerint, amiket az Indec nevű állami hivatal ad ki, csupán tíz százalék körüli a fogyasztói árak emelkedése, a PriceStats nevű magáncég adatai szerint viszont inkább 24 és 30 százalék között lehet. Így tehát, ha a valódi inflációs adatokkal számolunk, már nem olyan csodálatos az argentin tündérmese. Vannak olyan elemzők is, akik szerint annyira túlzóan hat a hivatalos inflációs adat a növekedésre, hogy valójában Argentínában nincs is gazdasági növekedés.
A magas inflációra vannak egyszerű magyarázatok is: Argentína többször bocsátott ki olyan kötvényeket, amiknek a hozama az inflációtól függ. Ezért, ha a hivatalos infláció alacsonyabb, akkor kevesebb hozamot kell kifizetni a befektetőknek.
2007-ben került új vezér a helyi statisztikai hivatal élére, aki gyorsan megreformálta az inflációszámítás módját, méghozzá eléggé sajátságosan: ekkortól nem vették figyelembe a tizedes értékeket, hanem mindig lefelé kerekítettek. Bevett módszerré vált az is, hogy a hivatal egyszerűen kivette azokat az árucikkeket a fogyasztói termékkosárból, amelyek jelentősen drágultak, mondván: a vásárlók úgy sem veszik meg azt, aminek jelentősen felmegy az ára, ezért felesleges a fogyasztói termékkosárban tartani.
Az IMF már figyelmeztette is az országot, hogy ezt nem kellene folytatniuk. Christine Lagarde korábban azt mondta, hogy utoljára figyelmezteti az argentin kormányt: december 17-ig közölje a valódi inflációs és növekedési adatokat, különben szankciókra számíthat. Kirchner az ENSZ Közgyűlésén felszólalva kigúnyolta a kormányának szóló figyelmeztetést: „hazám nem labdarúgóklub, hanem szuverén ország, amely önállóan hozza döntéseit, és nem hajlik meg semmilyen nyomás alatt, nem beszélve a fenyegetésekről. A harmincas évek óta nem volt ilyen súlyos gazdasági és politikai világválság” – szögezte le, hozzátéve: nem tűr el kritikát egy olyan szervezettől, amely ”bűnrészes volt Argentína egy évtizeddel ezelőtti gazdasági összeomlásában, és szerepe volt az Európát és az Egyesült Államokat jelenleg sújtó bajok kialakulásában is”.
„A gazdag országok nem partnereket vagy barátokat akarnak, csak beosztottakat és alárendelteket. Mi nem leszünk senkinek a beosztottja vagy alárendeltje. Szabad ország vagyunk, méltósággal és nemzeti büszkeséggel” – jelentette ki akkor az elnök.
A büszkeségnek és a szabadságnak persze ára van. Hiába G20-tagország, tehát a világ 20 leggazdagabb országának egyike, gyakorlatilag észak-koreai szintű korlátozásokat vezet be az importra és a valutaváltásra. Az ország gazdasági helyzete miatt egészen elképesztő importkorlátozásokat vezettek azoknak a cégeknek, amelyek árut visznek be az országba, minden egyes szállítmányra engedélyt kell kérniük, valamint igazolniuk kell, hogy a behozatallal legalább egyező értékben exportálnak is. Emiatt tavasszal például a Fiatnak alkatrészhiány miatt több napra le kellett állítani egy gyárát, míg tavaly az autóimportőrök kényszerültek megdöbbentő exportvállalásokra: a Porsche például a 8 millió dollárnyi behozott autó fejében ugyanilyen értékű bort vitt külföldre, a Subaru importőre baromfitápszert, a Mitsubishié földimogyoró-exportot vállalt.
A helyzet azóta inkább csak romlott. Dollárhoz már csak a hivatalos állami szerveknél lehet jutni, ám ehhez előtte szükség van egy PIN-kódra, amit vagy az interneten vagy személyesen lehet igényelni bizonyos hivatalokba. Az internetes rendszer azonban a bevezetés után annyira leterhelt volt, hogy le is állt. A személyes igénylésekről szóló beszámolók szerint pedig érdemes kempingszékkel és hálózsákkal is készülni, ha valaki dollárt szeretne váltani.
Más beszámolók is megerősítik: gyakorlatilag már nem lehet valutához jutni, a pénzváltás a feketepiacra korlátozódott. Ez, és a külföldi áruk behozatalának tilalma viszont oda vezetett, hogy a nagyvállalatok, amik továbbra is erőteljesen támaszkodnak a külföldről behozott alkatrészekre, alig tudnak termelni. A Renault például 1600 embert épített le cordobai gyárából, miután nem jutott hozzá azokhoz az alkatrészekhez, amik Buenos Aires mellett várakoztak egy hajón, ugyanis a tilalom miatt nem tudták őket behozni az országba, és befejezni a félig elkészült autókat.
Azért is próbál mindenki devizát szerezni, mert a tőke menekül az országból. A pénzkimentés 2010-ben indult be igazán, csak abban az évben 11 milliárd dollárnyi külföldi tőkét mentettek ki, ami tavaly már 23 milliárd dollárra nőtt. Ennek a pénznek a mennyiségét jobban érzékelteti, ha átváltjuk forintra: ez az összeg 23 milliárd amerikai dollár mai árfolyamon majdnem 5000 milliárd forint. Hogy ez mire lenne elég? Magyarország egyik legnagyobb cégének, a Molnak összes tőzsdei részvénye (ez a cég nagyjából fele) 1827 milliárd forintot ér (17 485 forintos árfolyamon), az OTP tőzsdén forgó 68 százaléknyi részvénycsomagja 1100 milliárdot (4000 forintos árfolyamon), vagyis mindkettőt meg tudnánk belőle venni, és futná még nagyjából 8 havi nyugdíjra is.
Hogy miért és mikor áramlott ki egy év alatt fél Mol, kétharmad OTP és kétharmad magyar nyugdíj az országból? A tőke akkor kezdett el ilyen hihetetlen iramban menekülni, amikor egyre valószínűbb lett, hogy Cristina Fernandez de Kirchner elnököt újra fogják választani. A populista peronizmust folytató, de azt kirchnerizmusra átnevező elnöknő 2007-ben örökölte meg az elnöki posztot elhunyt férjétől, Nestor Kirchnertől. És megörökölte férje populista programját is.
Az unortodox megoldásokkal megtűzdelt gazdasági program jelentős adóterheket tartalmaz a gazdagok számára, amiket utána újraoszt a szegények felé. Meglehetősen kevés hosszútávú befektetést tartalmaz azonban, amivel valóban meg lehetne oldani a szegénység problémáit. Ráadásul a kilencvenes évek nagy privatizációi után 2003-ban az argentinok újra elkezdték államosítani a vállalatokat, magukra haragítva ezzel nagyobb befektetőket.
Ennek a legutolsó állomása az volt, amikor az argentin parlament megszavazta azt a törvényt, ami feljogosítja Cristina Kirchner elnököt, hogy lefoglalja a spanyol Repsol vállalat tulajdonában levő YPF SA, az ország legnagyobb olaj- és gáztermelője részvényeinek 51 százalékát. Kirchner azzal indokolta a lépést, hogy a spanyol tulajdonos nem ruházott be eleget az argentin cégbe, és emiatt közel két évtized után az eddig exportőr ország nettó energiabehozatalra szorult.
A hazafias érzelmeken túl meghatározó szerepe lehetett az államosításban annak is, hogy Argentína energiahiánya idén kétszeresére emelkedik, elérve a hétmilliárd dollárt. Kirchnernek ezért létérdeke, hogy sok milliárd dolláros beruházásokra vegye rá a külföldi olajtársaságokat a termelés fokozásáért. Az államosítással azonban ennek éppen az ellenkezőjét éri el, mivel elriasztja a befektetőket, viszont a meglévő mezőkből egyre kevesebb kőolajat sikerül csak kinyerni.
Az Elliott-ügy miatt viszont egy lépésben öt fokozattal minősítette le a Fitch az országot. A hitelminősítő azt mondta: a New York-i ítélet valószínűvé teszi, hogy az ország be fog csődölni. A mostani CC minősítés egyébként azt jelenti, hogy az ország egy lépésre van a csődtől. A Fitch ráadásul megfenyegette őket, hogy ha nem fizetik ki a pénzt, akkor csődstátuszba minősíti le az ország hosszú lejáratú kötvényeit. A cég egyébként az Elliott-ügyön kívül azzal indokolta a leminősítést, hogy az ország gazdasága az állami intervenciók miatt egyre kevésbé növekszik, ráadásul a korrupció is komoly problémákat okoz.