Index Vakbarát Hírportál

A kormány megint megegyezne a bankokkal

2013. január 8., kedd 08:43

A kormány készen áll rá, hogy konszolidálja a kapcsolatokat a bankszektorral, és ez várhatóan tavasszal, Simor András jegybankelnök távozása körül konkrét lépésekben is megmutatkozhat, írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, kormányzati szándék van rá, hivatalos döntés még nincs, az NGM-nél azonban már azt mérlegelik, hogy milyen hitelezésbővítésre milyen adókedvezményt lehetne adni. Az elképzelés megfelelne a bankszövetség tavalyi elvárásának, azaz a kormány adókedvezménnyel honorálná, ha a pénzintézetek lendületes hitelezéssel segítenék a gazdaságélénkítést.

A Népszabadság egyik fideszes forrása azt mondta, a bankadó – a hitelezési aránynak megfelelő adókedvezménnyel – „a lehető legvégletesebb verzió esetén”akár hetven százalékkal is mérsékelhető lenne, de reálisabb lenne egy felezés.

A kormány és a bankok viszonya azután vált különösen feszültté, miután a kormány előzetes ígéretével szemben a tranzakciós illeték általános kulcsát 1 ezrelékről 2 ezrelékre emelték, a bankadót pedig minden korábbi megállapodást felrúgva végül mégsem mérsékelte a felére, hanem az adórendszer állandó elemévé szilárdította. A kormány és a Bankszövetség képviselői december utolsó napjaiban találkoztak hosszú idő után először, a kabinet és a pénzintézeti szektor arról egyeztetett, miként tudnának a bankok hozzájárulni a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, írja a Népszabadság.

Rovatok