Mi a baj a magyar gazdaságpolitikával? – kérdezi Hamecz István a Heti Válaszban megjelent cikkében, és meglehetősen kritikus írásából kiderül: sok minden. A Járai Zsigmond elnöksége alatt a nemzeti bank igazgatójaként dolgozó közgazdász írásából az derül ki: a legnagyobb baj az, hogy „gazdaságpolitikai értelemben a kormány egy rossz és megnyerhetetlen háborút vív, még ha társadalompolitikailag ügyét helyesnek és igazságosnak is gondolja”.

Márpedig a gazdaságpolitika szokásos eszközei – mint például a fiskális és monetáris politika – hatástalanok maradnak. Ilyen hatástalan lépés lehet szerinte például a kamatcsökkentés, ami ha „nem jár a forint jelentős gyengülésével, segíthet valamennyit, de ennek nem lehet akkora hatása, hogy pótolni tudja a meg nem valósuló beruházásokat”. A beruházások elmaradása egyelőre a legsúlyosabb válságjel, erősíti meg az írása az elmúlt hetekben többször emlegetett súlyos tünetet.

„A radikálisnak mondott gazdaságpolitikai fordulat ellenére az elmúlt évek alaptendenciái változatlanok maradtak: a belföldi kereslet továbbra is a régió egyik leggyengébbje, az exportértékesítéseink a régió átlagán felüliek [...] A belföldi keresleten belül mind a fogyasztás, mind a beruházás gyenge a régiós összevetésben, de a különbség döntő részét az évek óta extrém kismértékű beruházási tevékenység adja” – írja.

Hogy a beruházások elmaradásának mi az oka? Vállalati szereplők véleményét idézve írja le a kormánnyal szemben az elmúlt két és félévben számtalanszor megfogalmazott kifogást: „ma Magyarországon az első számú megoldandó probléma a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, a második a jogbizonytalanság”, és ezek a problémák „teljes összhangban vannak a beruházások csekély mennyiségével, hiszen egy ilyen helyzetértékelés esetén nem várható hosszú távú elköteleződés”. Márpedig „ebben a világban a siker hite sikert szülhet, míg a kudarc szele önbeteljesítő jóslatként okozhatja a kudarcot”.

Hamecz szerint a kormány kevés figyelmet fordít ezekre a problémákra, közben viszont „a klasszikus gazdaságpolitikai eszközök hatókörét mindenáron bővíteni szeretné. Pedig a fiskális politikának ma már amúgy sincs igazi mozgástere, a 2011-es nagy lazítás hatástalansága – amit a nyugdíjvagyon visszaállamosítása tett lehetővé – e tekintetben intő példa lehet”.

A kamatcsökkentéssel felpörgetni tervezett gazdaságról szóló tervek hatása könnyen fordított lehet, „ha a forint esetleges leértékelődése miatt a monetáris politika tényleges hatása a kamatcsökkentés ellenére is megszorítóba válthat át. A meglóduló infláció ugyanis értéktelenné teszi a jövedelmeket, s így ez tovább veti vissza a fogyasztást”.

És hogy mit lehet tenni Hamecz szerint? „A görcsös akarás helyet kellene hogy adjon a bizalomnak (...) Egyszerű, kiszámítható, átlátható szabályokra és jogbiztonságra van szükség”, és írását egy Rejtő Jenő-i képpel zárja: „Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani. Ugyanígy nem lehet minden gazdaságpolitikai lépéshez külön értelmező kéziszótárt mellékelni”.