Index Vakbarát Hírportál

Külföldre menekíthetik a magyarok a pénzt

2013. január 9., szerda 08:52

A tavalyi csúcs elérésére nem számítanak a vagyonkimentésben, a piaci bizonytalanságok miatt azonban a privátbanki átmenekítések idén is megközelíthetik a 300 milliárd forintot - foglalta össze a magyarországi privátbanki szektor 2012-es állapotfelmérésének egyik legfőbb megállapítását Karagich István, a tanulmányt megjelentető Blochamps Capital vezetője a Napi Gazdaságnak.

A hazai privátbanki üzletágak válságállóbbnak bizonyultak, mint a többi banki terület, ami annak fényében érdekes, hogy a válság idején rendkívül komoly bizonytalanság jellemezte a piacot, hiszen senki sem tudhatta, hogy az ügyfélkör miként viseli a gazdasági válság hatásait.

A privátbankok a jelek szerint stabilan tudják hozni a 1 százalék körüli eszközarányos-nyereségszintet, ami ma már felértékeli ezeket az üzletágakat. A piac ennek ellenére átalakulóban van, több kisebb szolgáltató aktivitása megszűnt, egyesek kivárnak a fejlesztéssel, ugyanakkor sok korábbi "boutiqe státusú", kisebb szegmensszolgáltató a felfelé lépést készíti elő. A prémium szegmens egyre feljebb tolódik: a jelenlegi 5-20 milliós kezelt vagyon középtávon is 10-50 milliós szintre csúszik majd fel.

Rovatok