Index Vakbarát Hírportál

Rosszabb lesz idén gazdagnak lenni

2013. január 21., hétfő 06:33 | aznap frissítve

Havi egymillió forint felett csökkenni fog idén a nettó bér, mert a szuperbruttó nem kompenzálja az egyéni járulékplafon eltörlését. Kérdés, elmegy-e a kedvük az érintetteknek attól, hogy munkabérként jussanak pénzükhöz.

Az idei adóváltozások némelyike érinti ugyan a béreket, de csak bizonyos bérszint fölött, így a munkavállalók többsége ebből nem érez semmit. A szuperbruttó-számítás végleg megszűnik, azaz valóban egykulcsos lesz az szja-rendszer. Ennek idén az évi 2,424 millió, vagyis havi 202 ezer forint felett keresők örülhetnek. Havi 300 ezer forint bér mellett nagyjából négyezer forinttal, havi megközelítőleg 660 ezer forintnál pedig már majdnem húszezer forinttal lesz több a nettó, mint tavaly, írja a Napi Gazdaság.

Efölött azonban már belép a másik jelentős idei változás, az egyéni járulékplafon eltörlése. A járulékplafon fölött eddig a munkavállalónak nem kellett megfizetnie a tízszázalékos nyugdíjjárulékot, csak az egészségbiztosításit. A szuperbruttó eltűnése egy ideig kompenzálja a plafon eltörlését, ám adott szint fölött már nagyobb mértékben érvényesül a fizetendő járulék: egymillió forint feletti bérnél már csökken a nettó.

Egyelőre nehéz megmondani, hogy ennek lesz-e negatív hatása a költségvetésre. Elképzelhető ugyanis, hogy bizonyos szint fölött a munkavállaló nem bérágon jut majd a pénzéhez − erre eddig is volt példa. Nyilván nem lehet pontosan meghatározni, hol van az a pont, amikor már nem akar a munkaadó és a munkavállaló a bér után adót fizetni, hanem akár osztalékági kivéttel, akár egyéb, nem bérági kifizetéssel igyekeznek csökkenteni a terhet.

Vannak persze olyan státusok, ahol ez el sem képzelhető, mert a titulusból következően nem engedhető meg az ilyen adóoptimalizálás. Például egy állami vállalat vezérigazgatója ezt nem teheti meg, de akár a magánszférában is lehet ilyen poszt. Az adóhatóság szerint a legnagyobb, munkaviszonyból származó jövedelem nagyjából egymilliárd forint volt 2011-ben − valószínűleg ez a munkavállaló sem azért jutott bérágon a havi 80-90 millió forintos béréhez, mert nem volt a vállalatnak ötlete más megoldásra.

Rovatok