A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által a Nemzeti Közlekedési Stratégia (NKS) elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzést egyetlen ajánlattevőként, nettó 878,9 millió forinttal, a Stratégia Konzorcium nyerte - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az ajánlatkérő már decemberben döntött a tender eredményéről, a szerződést január 7-én megkötötték a felek, de csak most tette közzé a kiíró.
A feladat - egyebek mellett - a magyar össz-közlekedési rendszerbe integrált, nagy távlatú koncepcióváltozatok kidolgozása, a változatok elemzése, majd az optimális koncepcióváltozatra a stratégia elkészítése. A projekten belül önállóan dokumentálandó az Országos Vasútfejlesztési Koncepció. A nyertes konzorcium vezetője a Főmterv.