Az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága óta nem tapasztalt európai gazdasági krízisből a férfiak által dominált szektorok kezdenek kilábalni. A nőket azonban minden korábbinál jobban és sokrétűbben sújtja a válság; sokkal jobban és hosszabb távon, mint a férfiakat – állítják az Európai Parlament politikusai.
Az Európai Parlament nőnap alkalmából szervezett nőügyi konferenciáján a résztvevők nemi arányait tekintve úgy tűnik, a nők helyzetének ügye továbbra sem mozgatja különösebben a férfi politikusokat, szakembereket vagy újságírókat. Az is biztos, hogy nincs még egy olyan szakpolitikai téma, ahol ennyi szubjektív, a képviselőket, európai bizottsági hivatalnokok családi életét érintő személyes információval találkozhatunk. Kezdve attól, hogy hány hét után tértek vissza a munkába szülés után, hogy hány gyereket szültek, akik hány évesek, milyen neműek, egészen addig az izgalmas tényig, hogy édesanyjuk volt-e a családban az első egyetemi hallgató.
Kedden és szerdán az Európai Parlament nemzetközi konferencián és interparlamentáris bizottsági ülésen tárgyalta a nőnap alkalmából a gazdasági válság nőkre gyakorolt hatását. A témában a néppárti Elisabeth Morin-Chartier írt jelentés, arról a március 12-i ülésen szavaz a Parlament.
A jelentés szerint a válság három csomópontban hozza rendkívül nehéz helyzetbe a nőket.
Egyrészt a válság idején sokkal több részmunkaidős és fix időtartamú munkakört szüntetnek meg, amelyeket inkább női munkavállalók töltenek be (2011-ben a nők 32, míg a férfiak 8 százaléka töltött be ilyen állásokat). Másrészt a gyerekvállalás is hátrányos helyzetet eredményez a munkaerőpiacon: egy OECD-elemzés szerint egy európai nő jövedelme minden egyes gyereke után 12 százalékkal esik vissza. Harmadrészt az alacsony fizetésű nők egyre nagyobb arányban hagyják el a munkaerőpiacot és lesznek munkanélküliek, vagy lesznek részesei a feketegazdaságnak, fizetéseik totális elértéktelenedése miatt.
2013 februárjában az Európai Parlament a TNS Opinion nevű közvélemény-kutató céget bízta meg, hogy felmérje az európaiak véleményét a gazdasági válság és a nők témájában. A 27 tagállam 25 ezer polgárát kérdezték telefonon, és az alábbi eredmények születtek:
A rapportőr szerint ezidáig az EU alulbecsülte a válság nőkre gyakorolt hatását, és bár a válság első éveiben elsősorban a férfiak érezhették közvetlenül a negatív hatásokat, mostanra a férfias szektorok lassan kezdenek magukhoz térni, ám a nőkre közvetetten, és erőteljesebben ható szférák megszorításai csak most következnek igazán. A jelentés ezért sürget a nők helyzetét érintő tudatosabb fellépést és figyelmet az EU részéről.
„A válság előtt is jobban érintette a nőket a munkanélküliség, a bizonytalan munkakörülmények, a részmunkaidős állások, alacsony fizetések és lassan fejlődő karrierek. De a megszorítások felerősítik ezeket a folyamatokat” – állítja a néppárti képviselő. Például az EU-ban a közszférák állásait 70 százalékban nők végzik, és ebben a szektorban szüntetik meg a legtöbb munkakört, itt csökkentik leginkább a fizetéseket vagy nem hosszabbítják meg a határozott idejű szerződéseket.
Az Európai Unión belül a nemek egyenlősége alapvető jog, amelyet például az Európai Unió működéséről szóló Szerződésben (TFEU) is rögzítettek. Az Unió az esélyegyenlőség elvére rendre kulcsfontosságú értékként hivatkozik, és erőfeszítéseket is tesz megteremtéséért, például a nőjogi és esélyegyenlőségi FEMM bizottság munkáján keresztül.
A bizottság 36 tagja közül hat férfi képviselő van, közülük került ki az elnöki pozíció birtokosa is. Az alelnök, Elisabeth Morin-Chartier szerint ez nem ellentmondás, épp ellenkezőleg: fontos politikai üzenete van annak, hogy az EP nőügyi képviselőcsoportját egy férfi vezeti, egyebek mellett azt jelzi ugyanis, hogy kizárólag a férfiak és nők együttműködésével mozdítható előre a nők helyzete.
Nem ez az egyetlen hangzatos, ám ellentmondásos jelenség az EU nőkkel és nemi esélyegyenlőséggel kapcsolatos aktivitását, illetve azzal párhuzamban a praktikusan, tagállami szinten megvalósuló helyzetet tekintve. Az EU jelenleg egyik legfontosabb esélyegyenlőségi akciója a Women On Boards nevű direktíva, amelynek lényege, hogy a gazdasági döntéshozatali pozíciókban növelje a nők arányát.
Az EP nyomására az Európai Bizottság (többek között Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke, és alapvető jogokért felelős tagja, valamint Andor László uniós biztos részvételével) tavaly novemberben fogadta el a vállalati nemi kvótára vonatkozó irányelvet, amely 2020-ra 40 százalékban nőket szeretne látni a 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalatok felügyelőbizottságaiban.
Az egyes tagállamok (például Magyarország, Nagy-Britannia vagy Málta) által ellenzett, majd az EB által elfogadott ötlet azt a kiegyenlítetlen helyzetet szeretné megoldani, amely szerint a vállalatok vezető gazdasági pozícióiban nagyon kevés nő dolgozik. Az Európai Bizottság adatai szerint az EU-ban 84 százalékban férfiak töltik be ezeket az állásokat. A bizottság 2012 októberi felmérése szerint a legnagyobb vállalatok vezetőinek nemi arányait tekintve Magyarországon a legrosszabb a helyzet. Nálunk egy nagyvállalat élén sem áll női vezérigazgató, az ügyvezető igazgató magyarok 3,4 százaléka nő csupán, szemben az EU-s átlaggal, ami 16,8 százalék.
Az átlagemberre, átlagnőre a döntéshozatali pozíciók férfiassága mellett az a már-már közhelyes, de adatokkal alátámasztható tény is erőteljesebben hat a válságban, hogy az ugyanabban a pozícióban álló nők sokkal kevesebbet keresnek, mint férfi kollégáik. Noha már 1975-ben létezett a fizetések egyenlősítésére vonatkozó európai direktíva, az EB adatai szerint ma egy átlagos európai férfi ugyanazért a pénzért öt, míg női kollégája hat napot dolgozik.
Magyarországon az EU-s átlagnál nagyobb, 18 százaléknyi a különbség az azonos pozícióiban dolgozó férfiak és nők fizetése között. Észtországban, Németországban és Ausztriában még ennél is rosszabb a helyzet, a különbség 25 százalék körüli. Ez sokkal rosszabb az EU 16 százalékos átlagánál, és azt jelenti, hogy a férfiak átlagos órabére Európa-szerte ilyen mértékben haladja meg a nők fizetését.
A tagállamokban a kormányzatok érzékenysége is nagyon eltérő a nemi egyenlőség kérdésével és a nők helyzetének kezelésével kapcsolatban. A 27 EU tagállam közül tizenegyben semmilyen módon nem érdeklődnek, és nem is szabályozzák a nők részvételét a gazdasági döntéshozatali pozíciókban. Ezek egyike Magyarország.