Németország a magyar gazdaság legfontosabb kereskedelmi és külgazdasági partnere. A legtöbb külföldi befektető német nálunk, ezer szálon függünk a német gazdaságtól. A multikat támadó kormányzati retorika és már az eddigi különadók is nagyon fájtak a német cégeknek, de az energiaszektorral szembeni intézkedések minden eddiginél jobban kiboríthatják őket. A magyar-német konfliktus az elmúlt napokban politikai síkra is terelődött, ami tovább nehezíti a helyzetet.
Az utóbbi idők politikai incidensei, és Orbán Viktor energiaszektor elleni lázítása tovább ronthatja kapcsolatunkat legfőbb gazdasági szövetségesünkkel, Németországgal. Az ország hagyományosan legfontosabb kereskedelmi partnerünk, kis nyitott gazdaságunk ezer szálon függ a németektől.
Az utóbbi években a magyar gazdaság szinte egyetlen húzóereje az export volt, az elsődleges felvevőpiac pedig Németország: tavaly nyolcszor akkora értékben adtunk el nekik termékeket, mint az oroszoknak, a románoknak, a cseheknek, vagy akár a briteknek. Ha a német gazdaság lassul, velük lassulunk mi is, ha erőre kap a kinti piac, általában mi is jobban teljesítünk. Lényegében nem túlzás azt mondani, hogy a magyar gazdaság igazi motorja a német fogyasztó: ha ő vásárol, az jó nekünk, ha nem vásárol, az fáj nekünk.
A hazai befektetők körében is meghatározó a német jelenlét, a rendszerváltás utáni, tőkehiányos Magyarországra tömegével érkeztek Németországból a stratégiai befektetők, pénzt, tudást, technológiát hoztak az országba. A szolgáltatási, kereskedelmi iparágban működő cégek a helyi piac kiszolgálásában, a feldolgozóipari vállalatok főleg az olcsó magyar munkaerőben, költségcsökkentésben láttak fantáziát.
A Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetségének egyik közelmúltban készült tanulmánya szerint a Kelet-Európában beruházó német iparvállalatok 30 százaléka számára a költségtakarékosság a fő szempont – ez jóval magasabb arány, mint a kínai beruházások esetében, ahol a helyi piac kiszolgálása játszik erőteljes szerepet.
A német cégek tehát nagyrészt az orbáni értelemben is jó multik, kevésbé eladni akarnak nekünk, hanem kihasználni a hozzájuk képest olcsó Magyarországot, itt kevesebbet kell fizetni egy-egy gyári munkásnak, mint otthon. Ezek a vállalatok kevesebb pénzből termelnek, versenyképesebbé válnak saját iparágaikban. Emellett nálunk munkahelyeket teremtenek és adót fizetnek, sőt még a megtermelt jövedelem nagy részét is újabb magyarországi beruházásokra fordítják, amelyek aztán adott esetben még több munkahelyet és állami bevételt hoznak. A német kereskedelmi kamara kimutatása szerint 1999 és 2009 között a külföldi cégek által újra befektetett jövedelemnek több mint felét német cégek adták, miközben például egész Ázsia ennek mindössze két százalékát tette ki.
Az Audi, a Bosch, Daimler, Knorr-Bremse és más hasonló jellegű német tulajdonú óriások érezhetően élvezik is a magyar kormány támogatását, a miniszterelnök az utóbbi időben személyesen látogatta végig a cégek üzemeit, hogy stratégiai megállapodást kössön velük. Legutóbb a Mercedes gyárban azt mondta, ha a cég autójára néz, „munkásokat lát, sok ezer magyart, aki képes ilyen járművet előállítani”, és hogy ők is ilyen erős és szép országot akarnak, mint az új Mercedes.
És bár a csillogó autók és baráti kézfogások mögött sem feszültségtől mentes a viszony, különösen szerencsétlen, hogy a németek emellett kifejezetten erősek azokban a szolgáltató szektorokban is, amelyeket Orbán rossz multinak kiálltott ki.
Bár korábban Németországgal már a telekomadó kapcsán is keményen összezördültünk – az Európai Bíróságon jelenleg is folyik az a per, amely többek közt német többségi tulajdonban lévő MTelekomot is érinti –, a német Commerzbankot és a Deutsche Bankot is érintette a bankadó, de az MKB-ban is van, illetve az államnak eladott Takarékbankban is volt német tulajdon. Emellett a Lidl és Penny Market is kivette a részét a kiskereskedelmet érintő adókból, az energiaszektorra kirótt terhek pedig minden más szektornál jobban érintik a német cégeket: az ország magyarországi befektetéseinek 14 százaléka az energetikában van.
A német-magyar kamara tavaly tavaszi felmérése szerint a cégek kétharmada nagyon elégedetlen, a válaszadók 23 százaléka pedig simán csak elégedetlen a helyzettel. Ágazatoktól függetlenül úgy érzik, nagyon nehéz előre tervezni, túl sűrűek a jogszabályi változások, váratlan ötletek, nagy a kiszámíthatatlanság. A cégek többsége nem elégedett a jogbiztonsággal, a közbeszerzések átláthatóságával valamint a korrupció és a bűnözés elleni küzdelemmel sem.
A tavalyi felmérésben a magyarországi német vállalatok a legsürgetőbb feladatok között a gazdaságpolitikai stabilitást és kiszámíthatóságot valamint a jogbiztonságot említették, de fontosnak tartják a Magyarországról külföldön, illetve a külföldi befektetők körében kialakult kép javítását is. Júniusban ennél is elkeresítőbb adatok láttak napvilágot: Magyarország az utolsó helyre került abban a felmérésben, hogy a cégvezetők hová vinnék vissza a befektetéseiket.
Hogy a helyzet azóta sokat nem változott, sejthető, Angela Merkel német kancellár múlt héten a kiszámíthatóbb gazdasági környezet kialakítását kérte Magyarországtól, szerinte nagyobb figyelmet kellene fordítani a jövőben a jogszabályok biztonságára, a kiszámítható gazdasági környezetre, mert a jogszabályok viszonylag gyakori változtatása nem teszi kiszámíthatóvá a magyar gazdaságot.
A kemény szavak Orbán régi harcostársától elsősorban az alkotmánymódosításnak szólnak, illetve annak, hogy a kormány a bankok után elővette az energiacégeket is, ami az RWE és az E.On cégcsoporton keresztül a németeknek is különösen fájó. A nyereség után fizetendő Robin Hood-adó és az árbevétel-arányos különadó után – a németek a különadók nagyjából harmadát fizették eddig – idén már közműadót is fizethetnek a cégek, a lakossági energiaárak 10 százalékos csökkentésével pedig további milliárdokat vesznek ki a vállalatok zsebéből.
A kormány alapvetően két dologgal szokott érvelni a lakosság rezsicsökkentése mellett: extraprofitot tesznek zsebre az energiacégek és kiugróan magasak a magyar lakossági energiaárak.
A valóságban a lakosságot energiával ellátó egyetemes szolgáltatók már 2011-ben is 20 095 000 000 forint veszteséget könyveltek el, pedig akkor még 10 százalékos rezsicsökkentés sem volt. A két német óriás, az RWE és az E.On leányai ebből több mint 18 milliárd forintos részt vállaltak. Az energiacégek csoportszinten ezzel együtt nyereségesek, profitra azonban elsősorban a szabad piacon, főleg az ipari nagyfogyasztók kiszolgálásában tesznek szert, a lakossági gázszámla eddig sem a cégek profitéhsége miatt volt hajmeresztő.
Hanem elsősorban importfüggőségünk miatt. Az energia előállítás költségeiben elhanyagolható a Magyarországon előállítható tényező, nincsenek hatalmas gázmezőink, és nem kapjuk olcsóbban a gázturbinát, vagy az orosz gázt, csak azért mert nálunk alacsonyabbak a fizetések. Ennek köszönhető, hogy - más országokkal összevetve a lakossági rezsiárakat - csak vásárlóerőparitáson számolva állunk rosszul, egyébként nem kirívóak a magyar árak. Az alacsony magyar életszínvonalért pedig most többek közt az energiacégeket - nagyrészt a németeket büntetjük.
Önmagában azonban nem az adó a probléma, a kormányok szerte a világon megtalálják az energiacégeket, ha pénzre van szükségük. A cégek szerint a legnagyobb gond a teljes bizonytalanság: nem lehet tudni, hogy következő nap milyen új ötlettel áll elő a kormány. Egy olyan iparágnak, ahol évtizedek alatt megtérülő projektek vannak, a kiszámíthatóság és a stabilitás a legnagyobb érték. Nálunk pedig éppen ebből van a legkevesebb: az energetikai szabályozás tucatszor módosult az elmúlt néhány évben.
Legutóbb ráadásul a kormány képviselői arról beszéltek, hogy az energiaszolgáltatásnak non-profitnak kellene lennie Magyarországon, és már a szociális közműtörvény is több ponton nehezítette az energiacégek életét, olyan plusz terheket rótt rájuk, amelyeket nem ismerhetnek el az árban. Lázár János korábban azt mondta, hogy véget kell vetni az energiacégek extraprofitjának, Matolcsy György január közepén a Heti Válasz hasábjain pedig arról elmélkedett: „senki nem veszítene azon, ha az állam visszaszerezné a hibásan eladott belföldi monopóliumokat: a befektetőknek már sokszor megtérült, és megelőznék későbbi veszteségeiket”.
A közmű- és energiaszolgáltatók most már kezdhetik komolyan venni ezeket a sorokat. Az elmúlt hetek fejleményei arra utalnak, hogy a magyar törvényhozás minden eszközzel a veszteséges működésre próbálja rákényszeríteni őket. Sőt, Orbán Viktor miniszterelnök már lázadásra szólított fel ellenük, „a gátlástalan és telhetetlen vállalatok” ellen, akik „óriási profitokat termeltek”, és egy bírósági ítélet, ami „maga a botrány”, ezt tovább engedné nekik.
Nem csoda, hogy ilyen hangulatban, amikor tavaly a német cégeket arról kérdezték, hogy ma ismét Magyarországot választanák-e befektetési célpontként, már 29 százalékuk válaszolt nemmel. Ez ugyan még nem vészjósló arány, de mindenképpen jelzésértékű, hogy ilyen rossz eredmény még soha azelőtt nem született. A "ma egy másik országot választanék” kijelentés természetesen nem azt jelenti, hogy ezek a vállalatok rövid időn belül kivonulnának Magyarországról, de felerősíti annak a lehetőségét, hogy a cégek egy része idővel – megelőzve későbbi veszteségeit – összepakol.
A német nukleáris fordulat és a válság miatt a német energetikai óriások egyébként sincsenek nagyon jó bőrben, az E.On és az RWE is ott próbál spórolni, ahol tud. A hírek szerint az RWE máris megkezdte a csomagolást, a Népszabadság szerint a német cég eladja érdekeltségeit a Tigázban a többségi tulajdonos olasz Eninek. A vége felé közeledik az E.On gázüzletágának eladása is, a Földgáz Trade és a Storage cégek hamarosan az állam kezébe kerülhetnek.
Bár mindegyik tranzakció jelentős, a német cégek továbbra is meghatátozó szereplői maradnak a magyar energetikának. Az RWE helyi társaságai a magyar energiagazdaság jelentős részét lefedik a villamosenergiaellátás területén az ELMŰ-ben, az ÉMÁSZ-ban, valamint a Mátrai Erőműben többségi tulajdonos. A gázszolgáltatás területén a Főgázban érdekelt. Az RWE társaságok szolgáltatási területei elsősorban a fővárosra és az északkelet–magyarországi régióra koncentrálódnak. Az RWE csoport Magyarországon a többségi tulajdonában lévő vállalatoknál több mint 5200 alkalmazottat foglalkoztat, a csoport a legnagyobb magyar vállalatok közé tartozik.
| Cégnév | Tevékenység | Adózás előtti eredmény (2011) millió forint | Adózott eredmény (2011) millió forint |
| Audi Hungária | autó, motorgyártás | 236204 | 236204 |
| Bosch | szereléstechnika | 3411 | 3351 |
| Magyar Telekom | telekommunikáció | 30 717 | 3179 |
| E.On | energetika | 10960 | 10170 |
| Knorr-Bremse | járműalkatrész | 10216 | 9651 |
| LuK | járműalkatrész | 15856 | 14153 |
| RWE | energetika | 18456 | 12859 |
| Siemens | hírközlés | 7789 | 6185 |
| ZF | járműalkatrész | 2521 | 2437 |
Az E.On egyik jogelődje, a Bayernwerk 1995-ben több magyarországi energiaipari vállalkozásban szerzett kisebbségi részesedést: a Dél-dunántúli Áramszolgáltató (DÉDÁSZ), a Tiszántúli Áramszolgáltató (TITÁSZ) és az Észak-dunántúli Áramszolgáltató (ÉDÁSZ), a gázszolgáltatók közül pedig a Közép-dunántúli Gázszolgáltató Rt (KÖGÁZ) cégekben. 1998-ban a Tiszántúli Áramszolgáltató Rt-ben, 2002-ben pedig az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt.-ben a vállalat megszerezte a többséget is.
A Ruhrgas AG, a mai E.On Ruhrgas AG jogelődje az 1996-os magyarországi földgázipari privatizációban az RWE egyik jogelődjével konzorciumban megvette a Dél-dunántúli Gázszolgáltatót, valamint a Fővárosi Gázművek kisebbségi részvénycsomagját is. 2004-ben az E.On Ruhrgas AG átadta a két társaságban tartott részesedését az E.On Hungária Zrt.-nek, amely 2005-ben megszerezte a DDGÁZ részvényeinek többségét, 2006-ban pedig megállapodott az RWE-vel a cégek részesedéseinek cseréjéről: ezután a DDGÁZ teljesen E.On tulajdonba, a Főgáz kisebbségi részvénycsomagja pedig teljes RWE tulajdonba került és az E.On megszerezte a Közép-dunántúli Gázszolgáltató Rt. részvényeinek többségi tulajdonát is.
Orbán kicsit sem túlzott, amikor azt mondta, jelentős érdekeket sért a kormány a rezsicsökkentéssel, és vélhetőleg a német energiacégek tényleg minden követ megmozgatnak, hogy csökkentsék veszteségeiket. Csakhogy a német vállalatoknak, akik mögött egyébként tulajdonosként nagyrészt egyszerű kisemberek, részvényesek állnak, nem céljuk magyar belpolitikai, hangulatjavító célokra költeni, joggal tekintik barátságtalannak a magyar kormány törekvéseit. Az erőviszonyok pedig nem nekünk kedveznek.