Index Vakbarát Hírportál

A cigire jönnek be az emberek

2013. április 25., csütörtök 13:23

A trafikpályázat vesztesei közül többeket már megkerestek azok a nyertesek, akik beszállnának a dohánybizniszbe, de nincs boltjuk - legalábbis ezt állítják az érintettek. Trafikosokkal beszélgettünk. Arcukat és nevüket nem vállalták, de véleményük volt.

A szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme, de csak júliustól kell majd a dohányzóknak megkeresni a hétezer nemzeti színekkel ellátott, „Nemzeti Dohánybolt” feliratú trafik közül a legközelebbit.

Mint arról kedden beszámoltunk, a koncessziós jogot elnyerők között nagy számban vannak egyértelműen politikaközelinek minősíthető pályázók és feltűnően sokan vannak azok, akik a CBA-hoz köthetők. Bár egyes kormánypárti politikusok szerint ez rendjén van, a trafikosok őrjöngenek. Az Index négy budapesti trafikot keresett fel, a nyilatkozók sem a nevüket, sem az arcukat nem vállalták.

Elsőként egy III. kerületi dohányboltot kerestünk fel. A frekventált helyen, egy tér közelében, közvetlenül a buszmegállónál található üzletben a dohánytermékeken kívül egyebek mellett újságokat, és édességeket is lehet kapni. A tulajdonos volt egyben az eladó is, vele beszélgettünk.

Pályázott a trafikjogra?

Igen.

Nyert?

Még nem tudjuk.

Hogyhogy nem tudják? Már nyilvános az eredmény.

Ez másképp működik.

Hogyan?

Kicsit komplikáltabb.

Ezt hogy érti?

Ha valaki esetleg be akar ide jönni, akkor én is úgy fogok vele tárgyalni, hogy nekem is jó legyen.

Tehát valójában nem nyert, de várja a nyerteseket, hogy bejelentkeznek?

Igen, mert tudom, hogy jönnek. De adu lesz a kezemben a bolt. Ez egy felfutó bolt, itt rengeteg a törzsvásárló, jó helyen van, így majd nem kell a nyertesnek felépítenie ezt az egészet, hanem készet kap.

Viszont akkor Önnek osztozkodnia kell vele.

Nem tudom, hogy ez hogyan lesz, majd meglátjuk.

Ha nem árulna dohányt, akkor megérné fenntartania a boltot?

Trafikot cigi nélkül nem éri meg üzemeltetni. A trafik az a cigiről szól. A cigiről meg az újságról. Nem így kellett volna elsülnie ennek az egésznek, de hát tudjuk, hogy így mennek ezek a dolgok. Az alkohollal is ez lesz szerintem, azt is monopolizálják majd.

A nyertesek jól járnak?

Ha valakinek van legalább három trafikja, akkor igen.

Mihez kezd, hogy ha nem sikerül megegyeznie a nyertessel?

A boltot biztosan nem adom. Akkor majd mást árulok.

Ezután az egyik fővárosi uszodánál lévő trafikba mentünk el, ahol már jóval szélesebb volt a kínálat, mint az előző helyen. Az alkalmazottal tudtunk csak beszélgetni.

Pályáztak a trafikjogra?

Igen, a főnököm pályázott.

Nyert is?

Igen.

Önnek mi a véleménye a pályázat eredményéről? Hallotta, hogy kik nyertek?

Betyár egy dolog, de ez van. Én örülök, hogy megmarad a munkám. Ha cigi nem lenne, a főnököm lehet, hogy bezárná az üzletet.

Ennyire fontos a cigi?

A cigire jönnek be az emberek. Ha valaki cigit vesz, akkor jó eséllyel vesz mást is. A cigi az mindenhol húzóerő. A közértben ugyanez van, ha ott veszem a cigit, megveszek mást is. Emiatt fontos nekünk, nem a haszon miatt, mert az minimális rajta. Olyan, mint a lottó, az sem túl jövedelmező, de az is fontos.

A gazdasági válságot megérzi a forgalmuk?

Persze.

Miből fogy kevesebb?

Mindenből. De látja, tök érdekes dolog ez, mert azt tapasztaljuk, hogy az emberek a cigiről nem mondtak le.

A főnöke csak egy trafikra pályázott?

Neki csak ez az egy boltja van, több mint három éve nyitottunk.

Az egyik francia tulajdonú és franchise rendszerben működő multi trafikhálózat standját vettük célba ezután. Az eladó egyben az egység tulajdonosa is volt, a város több pontján üzemeltet ugyanilyen trafikot.

Pályázott a dohányárusítási koncesszióra?

Nem.

Miért nem?

Nem láttam értelmét. Úgyhogy ebben a boltban nem lesz cigi. Nekem az fájt, hogy eredetileg azt mondták, hogy a 18 év alattiak védelme miatt csinálják ezt a törvényt, majd egy héttel a pályázat beadása előtt elfogadták azt, hogy minden mást lehet árulni, nem csak azt, amit 18 év alattiak nem vehetnek meg. Így meg most úgy néz ki, mintha csak ezt a multit akarták volna kitolni. Na meg olyan szigorú előírások vannak, ami miatt könnyen kitörheti a nyakát az ember. Beleöl 8-10 milliót az üzletbe, aztán netán az első héten véletlenül kiszolgál egy 18 év alattit és ha lebukik, elveszik a jogát. Akkor oda a boltja, a pénze, bukta a bérleti díjat és még sorolhatnám.

Egy frekventált fővárosi helyen nagyjából mennyiért lehet trafikot bérelni?

600 ezerért. Plusz áfa. 

Tud olyan trafikosról, aki ugyanebben a francia tulajdonú franchise-ban van, mint Ön és indult a pályázaton?

Nem tudok ilyenről. De nézze, akinek ugyanebben a franchise-ban van és netán nyert, az nem árulhat cigit ebben a boltban. Csak akkor, ha nyit egy üzletet egy teljesen más név alatt. Az meg rohadt sok pénz. A CBA kivétel, ott sok helyen úgy alakították ki az üzletet, hogy csináltak egy külön dohányárus részt.

Ismer olyan trafikost, aki pályázott és nyert?

Az egyik ismerősöm nyert. Egy szigetszentmiklósi nagyáruházban előre lebeszélte, hogy ott lesz majd egy kis területe, ígérték, foglalnak neki helyet. Megnyerte a pályázatot, de hoppon maradt, mert időközben valaki többet fizetett azért a helyért.

Ön mihez kezd?

A cég úgy döntött, megtartja a hálózatot. Cigi nélkül megyünk tovább.

Megéri?

Bezárni őrültség lenne. Van egy szállítói kör, egyszerűen nem tehetik meg, hogy emiatt bedöntenek üzleteket. Egy ilyen helyzet ezt a hálózatot nem boríthatja fel csak úgy! Úgyhogy ha megszűnik a cigi, adnak majd egy fix minimál jutalékot, amit akkor is megkapunk, ha azt nem érjük el. Ennyiből rendes volt ez a cég.

Jól fogy a cigi?

Rengeteget eladunk belőle. Hozzá is vannak szokva az emberek, hogy ha bejönnek egy ilyen üzletbe, kapnak cigit. Nem is keveset. Egy nagyobb kauciót raktam le, s annak akár a háromszorosát is rendelhetném cigire. Ha ide jönne valaki, hogy neki kell 500 karton Marlboro, akkor be tudok rendelni annyit, ő meg át tudja itt venni. Ezt nem sok helyen csinálják meg. Ja, és ez a multi befizeti utána az adót. A kisvállalkozó ezt nem fogja megtenni. Minden évben be fogják dönteni a cégüket és új céggel fogják majd tovább vinni a bulit. Megtehetik majd, mert ugye magánszemélyek nyerték meg a koncessziót, nem cégek.

Végül elmentünk egy pesti aluljáróba, egy nagyon kicsi, meglehetősen lepukkant trafikba, ahol szinte kizárólag dohányterméket árulnak. Az eladóval beszélgettünk, aki egyben a cég tulajdonosa is.

Indult a trafikpályázaton?

Igen.

Nyert?

Nem nyertem, de megkerestek azok, akik viszont nyertek. De nemcsak engem, az összes trafikos ismerősömet megkeresték már. Mutyi az egész.

Megegyezik velük?

Még gondolkodom. Nem tudom, hogy lenyeljem-e a békát vagy sem. 

Tud másokról is, akit megkerestek?

Nagyon sok embert megkerestek. Valószínű az lesz, hogy akik nyertek, azok nem akarnak majd beleülni az üzletekbe, hanem hagyják azokat, akik eddig is csinálták. Tehát ugyanazok maradnak, de… Érti?

Ha úgy döntene, hogy lenyeli a békát, az mibe fájna Önnek?

Ezt még nem tudom, most még nagyon képlékeny az egész.

Rovatok