A magyar lakosság majdnem fele elszegényedett, amivel szorosan összefügg a munkanélküliség. A munkaerőpiaci helyzetet javítani hivatott közmunkaprogramokat már a harmadik kormányzat erőlteti sorozatban, miközben ezek hosszú távon nem segítenek, akár növelhetik is a munkanélküliséget. A civil mikrohitelprogramok hoztak már sikert, viszont állandóan pénzhiánnyal küzdenek.
A Tárki legfrissebb kutatása alapján a magyar népesség 47 százaléka él szegénységben és társadalmi kirekesztettségben. A Tárki módszertana szerint szegény az, akinek az egy főre eső családi jövedelme 66 ezer forint alatt van. A szegénység rendkívül gyakori jelenség a legfeljebb általános iskolát végzettek körében, illetve az egyedülálló szülős háztartások esetében (mindkét esetben 73 százalék). Ami ennél is elkeserítőbb, hogy tízből kilenc roma háztartás számít szegénynek a kutatás szerint, illetve, hogy a munkanélküliek is hasonló arányban csúsznak le.
A kutatásból az is kiderül, hogy a 2009 és 2012 között statisztikailag látványos volt a lecsúszás: tavaly majdnem a népesség ötödének, közel kétmillió embernek 66 ezer forintnál kisebb volt a jövedelme.
A Tárki kutatása összességében tehát arra mutat rá, hogy az utóbbi években egyértelműen egyenlőtlenebbé vált a magyar társadalom, miközben a felkapaszkodásnak még csak a lehetősége is elérhetetlen álom az alsóbb rétegeknek.
Az Orbán kormány munkaerőpiaci intézkedéseinek a hatása az volt, hogy egyre több ember került a munkaerőpiacra úgy, hogy a pangó gazdaság miatt nem volt elég munkaadó, vállalkozás, aki felszívja az új jelentkezőket.
Orbánék mindezt úgy érték el, hogy szigorítottak a drágán és rosszul működő (munkára nem ösztönző) munkanélküli-ellátások rendszerén. A segélyezés időtartama jelentősen rövidebb lett, 2011 szeptembere óta már csak három hónapig jár az álláskeresési járadék. Aki három hónap után is szeretne pénzt kapni, az közmunkában vagy munkaerőpiaci programokban vehet részt. Kivételek persze vannak, a szabályozás engedékenyebb azokkal, akiknek legfeljebb öt évük van a nyugdíjig (nekik nyugdíj előtti álláskeresési segély jár), illetve a rendszeres szociális segélyre jogosultakkal. Ezzel párhuzamosan a közfoglalkoztatás is átalakult: a korábbi lehetőségeket összevonták, változott az érintettek köre (közfoglalkoztató lehet az állam és az önkormányzatok, egyházak és civil szervezetek stb.), illetve különféle összegű és időtartamú bértámogatások igényelhetők.
A harmadik legfontosabb változás a munkapiac kínálati oldalát piszkálta meg. A 2011 január elsejétől élő egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer és a családi adókedvezmény elméletileg a jól kereső családosok munkakínálatán javított, miközben az adójóváírás kivezetése - az alacsonyabb jövedelmek nagyobb adóterhelése miatt - nagyon sok ember elhelyezkedési esélyeit rontotta.
Mindez azért fontos, mert a kutatási eredményekből tisztán látszik, hogy a munkanélküliség és az elszegényedés kéz a kézben jár.
A felsorolt kormányzati lépések közül a legellentmondásosabb a 2012-ben beindított közmunkaprogram, amely a már Gyurcsány-, és a Bajnai-kormány idején is létező közfoglalkoztatási programok felturbózott változata - ezekről részletesen itt olvashat.
A program a segélyre való jogosultságot munkához kapcsolta, és nem is burkolt célja a leszakadó rétegek megfegyelmezése. Ahogy maga Orbán mondta az Új Széchenyi Terv meghirdetésekor: "fontos, hogy ne meneküljünk a munka elől abban bízva, hogy majd az állam eltart minket".
Az MTA és a Budapest Intézet 2012-es tanulmánykötetéből az derül ki, hogy a közmunkaprogram (nem csak az Fidesz kormány-féle változat) nem jelent valódi megoldást a problémára: az egymást követő kormányok által preferált megoldást a szakirodalom valójában a munkanélküliség elleni harc egyik leghatékonytalanabb eszközének tartja, és hatásvizsgálatok alapján azt is tudni lehet, hogy ezek a programok hosszú távon kis mértékben még növelhetik is a munkanélküliséget.
A magyar szociális rendszer hatékonytalanságát erősíti meg a Ferge Zsuzsa nevével fémjelzett Gyerekesély Egyesület jelentése is: az egyesület tapasztalatai arra mutatnak rá, hogy a kormányok deklarációi ellenére a szegénység felszámolását célzó kezdeményezések gyors sikerre törekednek, viszont alapvető változásokat nem eredményeznek, ezért nem hatékonyak.
A közmunkaprogram nyilvánvaló kudarca ellenére nagyon kevés figyelmet kapnak azok a kezdeményezések, amelyek fenntarthatóbb megoldásokat nyújtanának arra az élethelyzetre, amelyet a szegénység, a kirekesztettség és az ezzel nagyon sok esetben együtt járó munkanélküliség, illetve a lehetőségek teljes hiánya jellemez.
A mikrohitelezéssel operáló programok, mint a 2010-ben indult Kiútprogram, vagy az Autonómia Alapítvány programjai pont az ilyen helyzetekre alkalmazhatóak, és számos sikeres projekt bizonyította az itthoni létjogosultságukat.
Ez fel is tűnt valakinek az illetékes minisztériumban, mert március elején Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter levélben tudatta Szabó Máté alapjogi biztossal, hogy az uzsorázás visszaszorítását célzó munkacsoportot hoz létre a kormány az ombudsman javaslata alapján, amely a külföldi és a magyarországi tapasztalatok figyelembe vételével tenne javaslatot olyan mikrohitel programok kidolgozására, amelyek legális alternatívát nyújtanak az uzsora-hitelezéssel szemben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanakkor keddi megkeresésünk óta sem válaszolt a munkacsoporttal kapcsolatos kérdéseinkre.
Az Autonómia Alapítvány 2004 óta foglalkozik mikrofinanszírozással. Béres Tibor, az Autonómia programfelelőse hangsúlyozta: az Alapítvány programjai azért számítanak különlegesnek, mert a program lényegét adó mikrohitelezés egy-két kivételtől eltekintve hiányzik Magyarországról.
A kereskedelmi bankoknak ugyan vannak mikrohiteleik, de ezeket hitelképes kisvállalkozók kapják (ha kapják egyáltalán, kevés ugyanis az ilyen), miközben a szociális alapú mikrohitelezés teljesen ismeretlen. Itt jönnek be a képbe az Autonómia programjai.
Az egyik ilyen az Esélykassza, amely egy takarékossági mikrohitel-program, amelynek informális pénzügyi képzés is részét képezte. Az Esélykassza lényegében a hátrányos helyzetű emberek pénzügyi kultúrájának fejlesztését célozta, ami mentorálással és csoportos hitelnyújtással járt. A program egyik célja az volt, hogy megtakarításra ösztönözze a résztvevőket a pillanatnyi fogyasztással szemben, ami jó védőhálót jelenthet az uzsorával szemben - a program azonban most áll, mert nincs rá pénz. A másik egy Dél-Amerikában kifejlesztett, spanyol alkalmazásból átvett program, amelynek lényege, hogy 8-10 fő közösen létrehoz egy "bankot", ami biztonsági tartalékként funkcionált a tagoknak.
"A próbálkozások tanulsága, hogy a mikrohitelezés ázsiai, vagy afrikai példái Magyarországra nem ültethetők át egy az egyben, ahogy a nyugati-európai példák sem. Az Esélykassza egy speciálisan a magyar környezethez kifejlesztett program volt, a fenti minták csak az alapot adták" - mondta Béres.
Egy világhíres példa - Nobel-békedíj 27 dollárért
A közgazdász végzettségű bangladesi Muhhamad Junusz először 27 dollárt hitelezett 42 bambuszzsámoly-készítőnek, hogy azok folytatni tudják a termelést, mivel azok semelyik banktól nem kaptak ilyen csekély pénzt. A hitel hiányában a kézműveseknek uzsorásokhoz kellett volna fordulniuk, a hasonló helyzetek sokaságát felismerve azonban Yunus felismerte a mikrohitelben rejlő lehetőségeket. A koncepciót az általa alapított Grameen Bankban kezdte felhasználni: a modell lényege az volt, hogy egy 4-6 fős, mélyszegénységben élő csoport tagjai lépcsőzetes kaptak hitelt a tervezett vállalkozás megvalósításához. Mivel az újabb hitelrészletek a társak teljesítményétől is függött, ezért a csoportok kooperációra is voltak ösztönözve, miközben így az uzsorásokat is el tudták kerülni. Junusz 2006-ban kapott Nobel-békedíjat az ötletért.
Egy másik, még részben ma is működő példa a Kiútprogram, ami szintén civil kezdeményezésre jött létre, igaz, egy időben az állam is mögéje állt. A Kiútprogramot 2008-ban a Polgár Alapítvány kezdeményezte, és eleinte a Nemzeti Felzárkózási Stratégiában is szerepelt, a kormányzati támogatás azonban időközben megszűnt. 2010 és 2012 között EU-s pénzeket is felhasználtak ugyan, de 2012 szeptembere óta magánforrásból üzemelnek a projektek.
A program legsikeresebb projektje a kántorjánosi uborkások története. A szabolcs-szatmári faluban 23, többségében roma asszony kapott fejenként 154 ezer forint kölcsönt fél évre, amit kútfúrásra, szivattyúra, szivárogtató öntözőberendezésre, karókra és szerszámokra fordítottak. A tavasztól őszig tartó projekt sikeres volt, minden kedvezményezett vissza tudta fizetni a kölcsönt, és közben megélt az uborkázásból, úgy, hogy rendes adózóként fizette a járulékokat. A sikert jellemzi, hogy a megtermelt uborkából még exportra is jutott.
Reszkető Petra, a Budapest Intézet igazgatója, aki a Kiútprogram értékelésében vett részt, hangsúlyozta, hogy a bonyolult hazai üzleti környezet és a túlzó adminisztratív terhek növelték a hitelezés bizonytalanságát, illetve a romákkal szembeni előítéletesség sem könnyítette meg a hazai programok résztvevőinek a dolgát.
"A program egy része virágzik, egy másik részét viszont támogatások hiányában be kellett fejeznünk. A kántorjánosi uborkások sikere miatt a 30 régi ügyfél mellé 95 újat tudtunk bevonni, így most a program Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei része működik tovább, főleg magánemberek és egy-két cég támogatásából" - mondta a Molnár György, az MTA KRTK tudományos főmunkatársa a Kiútprogram jelenlegi helyzetéről.
A gond, hogy csak a két éves próbaidőszakra volt biztos uniós forrás a projekt mögött, ugyanakkor nagy valószínűséggel a 2014-től 2020-ig tartó uniós költségvetésbe valamilyen módon be fognak kerülni források az ilyen jellegű programokra. "Mivel az EU pozitívan fogadta a mi programunk eredményeit, ezért bizakodunk a jövőbeli forrásokkal kapcsolatban" - mondta Molnár.
Az Autonómia programfelelőse viszont elégedetlen az EU-s támogatásokkal: szerinte ezek a források túlságosan merevek, ami az Autonómia programjai esetében például azt eredményezi, hogy ők nem is tudnak ezekhez hozzáférni. Béres szerint van két működőképes modelljük, ezeket forrás hiányában nem tudják folytatni.
A programok hasznaival kapcsolatban is eltér a megkérdezettek véleménye. “A mélyszegények a mi programjaink hatása mellett is mélyszegények maradnak. Ezeknek a programoknak a haszna az, hogy kiszámíthatóbbá teszik az ilyen családok gazdálkodását, így inkább megelőzhetők a krízishelyzetek, amiben például uzsoráshoz kell fordulniuk” - mondta Béres.
Molnár a Kiútprogram hátrányaként beszélt arról, hogy az ilyen jellegű programokban sok múlik a hitelfelvevők vállalkozói hajlamán, ami nem várható el mindenkitől ugyanolyan mértékben.
Molnár ugyanakkor bizakodóbb volt: a közmunkaprogrammal kapcsolatban például annyit jegyzett meg, hogy számításai szerint a mikrofinanszírozási programok költségei nagyjából megegyeznek közfoglalkoztatási programokéval, miközben azok hatékonyabbak és fenntarthatóbbak, mivel a tapasztalatok alapján az ügyfelek fele vállalkozó marad és adót fizet a program végeztével, miközben a közmunkaprogramok valójában nem segítik a munkaerőpiaci beilleszkedést.