Szerte Európában hódít a garantált, feltétel nélküli alapjövedelem mozgalma, Magyarországon is évek óta egyre több támogatót szerzett a kezdeményezés: járjon pénz alanyi jogon, munka nélkül. Az elsőre kissé meghökkentő ötlet nem teljesen kivitelezhetetlen, a részleteken múlik minden. Amilyen formában azonban megvalósítható, úgy nem lenne sok értelme. Hívei a szegénység és a munkanélküliség végső megoldásaként tekintenek rá, ellenzői szerint elnyomja a nőket, igazságtalan és lustává tesz.
Mit szólna hozzá, ha ezentúl nem kellene dolgoznia, mégis minden hónapban keresne annyit, hogy megélhet belőle? - a kérdés nem egy új átverős álláshirdetés, hanem a Nyugat-Európában is rendkívül népszerű, és Magyarországon is egyre terjedő újbalos slágertéma, az alapjövedelem híveinek komoly felvetése.
A közösségi oldalakon, vírusvideókban, körlevelekben, aláírásgyűjtő íveken terjedő elképzelésnek számos támogatója van világszerte, és noha egységes koncepcióról korai lenne beszélni, a mozgalom gyökere mindenhol ugyanaz: járjon pénz alanyi jogon.
Maga a gondolat nem új, az elmúlt kétszáz évben különböző neveken már számtalanszor felmerült, az Egyesült Államokban a 70-es évek elején volt különösen népszerű, az Európai Unióban pedig - különösen Németországban - a közéleti viták egyik meghatározó témája lett az utóbbi években.
„A garantált alapjárandóság, az emberi méltóság elvehetetlen jogán mindenkit megillet! Ezt az egyértelmű tény összefüggést, nem lehet nem megérteni” - írják az egyik fórumon, ahol a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséért kampányolnak. A kérdés, hogy az emberi méltóság pontosan mire jogosít fel, miért osszon pénzt az állam függetlenül attól, hogy valaki dolgozik-e vagy sem, rászorul-e, vagy jómódban él, pályakezdő, vagy nyugdíjas - mindez messzire vezet.
A háttérben ideológiai viták állnak: ki mit gondol az állam szerepéről, mit tekintünk igazságosnak, hogyan határozzuk meg a méltányosság és az egyenlőség fogalmát. Ha fel is tesszük, hogy a magyar lakosság gazdasági gondolkodástól nem áll távol a jóléti állam koncepciója, az alapjövedelem intézménye pedig jól illeszkedik ehhez az alapálláshoz, még akkor is marad egy komoly kérdés.
Erre persze rögtön vissza is kérdezhetnénk: mit miből? Nagyjából ugyanis ahány alapjövedelem hívő van a világon, csaknem annyi különböző koncepció kering, egyes verziói szinte biztosan megvalósíthatatlanok és államcsődhöz vezetnének, más megoldások pedig minden gond nélkül kivitelezhetők, de nem hoznának érezhető változást.
Általánosságban tehát nehéz lenne bármit is számolni, az alapjövedelem definíciója önmagában nem tartalmazza, hogy annak elégségesnek kellene lennie az alapvető szükségletek kielégítésére, lehet több, vagy kevesebb annál. Az sem feltétel, hogy az alapjövedelemnek a meglévő szociális ellátórendszerbe kellene lépnie, vagy azt kellene felszámolnia. A különböző ötletekben az egyetlen közös pont, hogy kellene egy olyan, rendszeres állami, általános juttatás, amely nem kötődik munkához, alanyi jogon jár.
Vegyünk egy konkrét példát. Az egyik magyarországi változat 120 ezer forintot adna minden embernek, a német Werner Götz-féle alapjövedelem-modell alapán pedig azt mondják, ennek finanszírozását a fogyasztási adók megemeléséből kellene előteremteni, miközben a munkát terhelő adókat teljesen meg kell szüntetni. (Emögött gyakran az az érvelés áll, hogy az emberi munka a rárakódó adtóterhek miatt versenyhátrányba kerül a gépesített technológiákkal szemben, ezt a hátrányt pedig úgy lehet ledolgozni, ha az emberi munka után nem kell adózni.)
9,9 millió magyarral számolva ez 1188 milliárd forintos állami kiadást jelentene havonta, éves szinten pedig 14 256 milliárdos kiadást, 340 milliárddal többet, mint amennyit 2012-ben az államkasszából a közöskassza.hu adatai szerint összesen költöttünk. Ha mindezek mellé még a munkát terhelő, a költségvetésnek tavaly 2916 milliárdos bevételt jelentő adókat és járulékokat is megszüntetjük - mint ahogyan azt a koncepció hívei követelenék - az összességében azt jelenti, hogy gazdaságpolitikai újításunkkal sikerült egy 17 172 milliárd forintos lyukat ütni a büdzsén. Ez durván egy a GDP 60 százalékát jelentő kiigazítási igényt jelent, egy ekkora rést nagyjából egy hússzor akkora csomaggal kellene betömni, mint amekkora a három Matolcsy-csomag volt tavaly összesen.
A már így is rekordmagas, és a boltosokat csalásra csábító 27 százalékos áfa és magas jövedéki adókulcsok mellett is csak 3889 milliárd jött be tavaly összesen fogyasztási adókból, 150 százalékos áfakulcs sem lenne elég, hogy a havi 120 ezres alapjövedelmet kompenzálja. De hiába gondolkodunk akár a vagyoni típusú adók emelésén, akár a cégek nagyobb sarcolásán, nem nehéz belátni, az ötlet ebben a formában több kárt okozna, mint hasznot. A megugró infláció a szegényeket sújtaná a legjobban, miközben az ország versenyképessége is drámaian romlana, már ha nem jelentene azonnali gazdasági összeomlást.
Nem sokkal csábítóbb az alapjövedelem-hívők másik ágának elképzelése sem, akik a fogyasztási adók helyett nagyobb részt inkább a munkát terhelő adókat növelnénk, főleg a magasabb jövedelműek kárára. Egyre kevesebben tartanának el egyre többeket, és minél kevesebben dolgoznak, annál magasabb adókat kellene pakolni az egyre kevesebb munkásra, egy idő után nem maradna senki, aki adózott munkát vállal, vagy olyan, aki adózott munkást foglalkoztat az országban - tehát megint csak eljutnák a totális csődhöz.
Ilyen magas alapjövedelmet bevezetni úgy, hogy mindeközben a meglévő szociális ellátórendszerhez nem nyúlunk, a gyakolatban kivitelezhetetlen, nem véletlen, hogy az alapjövedelem realistább javaslatai nem is erről szólnak. Egyes elképzelések szerint az alapjövedelem lényegéhez tartozik, hogy az nagymértékben leváltaná a jelenlegi szociális ellátórendszert, nem járna többé sem segély, sem öregségi nyugdíj, mindenki havonta megkapná a fix juttatást és egyénileg gazdálkodna vele.
Akik emellett érvelnek, azt mondják, ha mérlegelés nélkül, mindenkinek kiutalnák a havi pénzét, drámaian lecsökkenne a bürokrácia, és a pénzeket elosztó közvetítőrendszer, csökkennének az adminisztrációs költségek, nem lenne szükség állandó igazolásokra, sorban állásokra és papírokra ahhoz, hogy valaki az államtól juttatást kapjon. Megszűnne ezen kívül a segélyek megbélyegző jellege is, senki nem érezné magát a társadalom peremén csak azért, mert segítségre szorul, hiszen a pénz mindenkinek jár. Ráadásul a rendszer így nem lenne finanszírozhatatlan sem, hiszen - némi adóreformmal párosítva - lényegében csak az újraelosztás mostani szerkezete változna meg.
Az alapjövedelemhez hasonló ötlet a negatív jövedelemadó gondolata. Eszerint az állam megállapítana egy adómentes jövedelmi minimumot, azok, akik efelett keresnek, jövedelemadót fizetnének, akik viszont ezalatt keresnek, azoknál életbe lép a negatív adó, az állam kiegészíti pénzüket egy megállapított adókulcs szerint. Ez a koncepció csak az aktív korúakra vonatkozna, és figyelembe venné a gyermekek számát is.
Ez a verzió költségeit tekintve már nem tűnik kivitelezhetetlennek, a közöskassza.hu adatai szerint tavaly 4765 milliárdot költöttünk szociális védelemre, ha ezt az összeget egy az egyben alapjövedelemre költjük, 40 109 forintot oszthatunk szét egyenlő módon az ország lakosai között.
Ráadásul néhány százmilliárd forintot még a bürokrácián is megspórolhatunk, hiszen nem kellene igazolásokat felmutatni, sorokat kivárni, ügyfélszolgálatokat fenntartani ahhoz, hogy jogosultságunkat igazoljuk, az alapjövedelem alanyi jogon járna mindenkinek.
Ezen kívül az alapjövedelem mellé bevezethetjük az ingatlanadót, a progresszív szja-rendszert, megemelhetjük a céges adókat, kis erőfeszítéssel innen-onnan összeszedhetünk még párszáz milliárdot. Nagyobb kérdés, hogy megéri-e: havi 45-46 ezer forintnál nagyobb alapjövedelmet nem lehetne kiköhögni. Még ha a gyermekeknek nem is adunk pénzt - mert ilyen koncepciók is vannak - és feltesszük, hogy valahogy 5300-5500 milliárdnyi pénzt össze tudunk szedni a költségvetésből, 50 ezernél nagyobb havi alapjövedelem akkor sem érhető el.
Ennyi pénz azoknak, akik rászorulnak, kevés, akik meg nem szorulnak rá, felesleges. Egy átlagos nyugdíjas most például 90 ezer felett kap havonta, ennek a felével kellene beérnie ezentúl, ha ilyen formában vezetnék be az alapjövedelmet. Nem véletlenül támadják az elképzelést azzal, hogy rosszul célzott, így rendkívül igazságtalan, kevesebb pénz jutna azokra, akik valóban a társadalom peremén élnek.
Akad olyan szélsőséges elképzelés is, amely szerint az alapjövedelem nem csak a szociális védelemre szánt összegeket váltaná le, hanem az állam tulajdonképpen minden bevételét közvetlenül újraosztaná az emberek között. Magyar viszonylatban ebből kijönne nagyjából 117 ezer forint havonta, cserébe nem járna sem állami oktatás, sem egészségügy, még a hadsereg, a rendőrség és a bíróság is megszűnne, hiszen nem lenne miből fenntartani.
Ha valaki megbetegszik, elmehet egy magánrendelőbe, ha oktatást akar, magániskolát kell fizetnie, ha utat kell építeni, az emberek összefogására lenne szükség. A bürokrácia ugyan szinte teljesen megszűnne, de ezzel együtt nagyjából Magyarországot is leradírozhatnánk a térképről. Érdekes gondolatkísérlet egy középiskolai filozófiaszakkörön, gazdasági koncepciónak viszont kissé ingatag.
A másik gyakori ellenérv a garantált alapjövedelemmel kapcsolatban, hogy nem ösztönöz munkára, senki nem akarna dolgozni, ha munka nélkül is meg lehet élni. Kétségtelen, ebből a szempontból lehet negatív hatása a mindenkinek járó alapjövedelemnek, védelmezői azonban úgy vélik továbbra is dolgozna mindenki aki jobb életszínvonalra vágyik, önmagában a havi járandóság nem fojtaná el ezt a vágyat. A munka, és az ezen keresztül megszerezhető társadalmi megbecsültség, siker olyan emberi igények, amelyek nem szűnnének meg akkor sem, ha egyébként magához a létfenntartáshoz nem lenne szükség a munkára, több lenne az önkéntes is. Az pedig, hogy mindenki dolgozzon, szerintük eleve nem elvárható, hiszen a technológiai fejlődés hatására egyre kevesebb emberi munkaerőre van szükség.
Akárhogy is kalkulálunk, valamelyik társadalmi réteg biztosan vesztese lenne a változtatásnak, attól függően, hogy az általános jövedelemhez szükséges pénzt milyen forrásokból teremtjük elő. A feltétel nélkül járó jövedelem és az egyenlőség növekedése azonban támogatói szerint mégis pozitívan hatna valamennyi társadalmi rétegre, arról nem is beszélve, hogy kivenné a kormányok kezéből a támogatások politikai fegyverét. Ha mindenki ugyanannyi pénzt kap az államtól, nem lehetne szavazatot venni azzal, ha választási években több pénzt adnak a nyugdíjasoknak, vagy a munkanélkülieknek.
Jól járna mindenki, - állítják a gondolat hívei - hiszen saját preferenciáit ismerve mindenki szabadon dönthetne, hogy dolgozik, vagy az alapjövedelméből él, idejét a munkahelyén, vagy a családjával tölti, mire fordítja az állam által neki juttatott összeget. Ezzel azonban a nők járnának rosszul, véli az alapjövedelem feminista kritikája, hiszen ha egy családban megtehetik, hogy legalább az egyik fél otthon maradhasson a gyermekkel, várhatóan nagyobb arányban maradnának otthon a nők, és távolodnának el a munkaerőpiacról. Szép lassan pedig elolvadna az az eredmény, amit az utóbbi évtizedekben az emancipációs folyamatban kivívtak. Nem ösztönözne feltétlen tanulásra sem, legalábbis a karrierépítés lehetőségének vonzereje alighanem csökkenne, érvelnek az alapjövedelem bírálói.
Konkrét bírálatot azonban csak a konkrét koncepciókra lehet mondani, az alapjövedelem irodalmában pedig éppen ilyenből van kevesebb, az egyes elképzelések egységes víziót pedig semmiképpen nem tartalmaznak. Van aki szerint már gyermekkortól járnia kell, mások felnőtt korhoz kötnék, de akad olyan ötlet is, amely szerint az ember 18. születésnapján jutna hozzá az addig összegyűlt alapjövedelméhez. A többség pénzbeli kifizetést képzel el, ez azonban nem mindenki szerint szükségszerű, sokak úgy vélik, legalább egy része például akár utalvány formájában is járhatna, vagy egy bizonyos részét csak meghatározott célra lehetne költeni, például öngondoskodásra, nyugdíjra.
A hétköznapokban egyébként gyakran alapjövedelemnek, garantált jövedelemnek hívnak számos olyan speciális segélyezési formát is, amelyek csak távolról rokoníthatók az alapjövedelem általános elképzeléseivel. A garantált minimumjövedelem kifejezés például még az LMP választási programjában is szerepelt, ez azonban nem a mindenkinek alanyi jogon járó jutattást jelentette volna, a párt azokat a háztartásokat szerette volna ezen a néven támogatni, amelyek nem érik el a törvényben meghatározandó minimumszintet. A skandináv jóléti modellek is olyan széles támogatási rendszert biztosítanak, amelyet néhányan már az alapjövedelem rendszerével azonosítanak, és számos más országban is kiterjedt a szociális védelem hálója. Fontos különbség azonban ezekben az országokban, hogy a minimumjövedelmet valamilyen feltételhez kötik, nem alanyi jogon jár mindenkinek.
De a klasszikus értelemben vett alapjövedelem is népszerű politikai téma több országban, ezzel kampányolt két éve a német Kalózpárt, különösen népszerű téma Svájcban és Brazíliában, a namíbiai Otjiveróban is kísérleti projekt indult a rendszer tesztelésére. Mint megvalósult példát, még Alaszkát emlegetik, de ott az alapjövedelem nem éri el a létminimumot, másrészt ott ez az állam olajból származó jövedelmének hozadéka, vagyis nem az adófizetők teremtik rá elő a pénzt, hanem az ország nyersanyagkészletéből telik rá. Jelenleg az unión belül aláírásgyűjtés zajlik. A polgári kezdeményezés azt sürgeti, hogy az Európai Bizottság bátorítsa a tagállami együttműködést az alapjövedelem bevezetésére.