Index Vakbarát Hírportál

Varga-csomag: mínusz ötezer forint

2013. június 18., kedd 11:17 | aznap frissítve

Az átlagos banki felhasználónak évente 4704 forintjába fog kerülni az új Varga-csomag, legalábbis szűken értelmezve, tehát csak a banki díjak emelkedésén keresztül – erre jutott a Bankmonitor.hu.

A tranzakciós adót közel a duplájára emelik, a kamatadóhoz pedig hozzácsaptak egy 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho), annak pedig szinte semmi esélye, hogy ennek legalább egy részét ne terheljék át a fogyasztóra – írja elemzésében a Bankmonitor.hu.

A tehernövekedés legnagyobb részét a készpénzfelvételi illeték és a befektetett megtakarítások adójának emelkedése okozza majd a pénzügyi portál szerint: ezek - átlagos bankhasználati szokásokat és béreket feltételezve - egyaránt 1800-1800 forintot vesznek majd ki a zsebünkből.

A tranzakciós illeték korábbi, az év elejétől érvényes emelése a Bankmonitor.hu szerint 3800 forintos költséget jelentett egy hasonló szokásokkal és megtakarításokkal rendelkező banki ügyfél számára, a két tétel együtt tehát már több, mint nyolcezer forintba kerül évente.

A kártyás fizetés részarányának növelésével viszont megpróbálhatunk kibújni az adók hatása alól, az MNB adatai szerint ugyanis a tavalyi utolsó negyedévben még mindig csak 25 százalék volt a kártyás fizetés aránya, szemben a készpénz háromnegyedes részesedésével. Viszont mások szerint arra is kezdhetünk felkészülni, hogy a kártyás fizetés sem lesz sokáig ingyenes az új terhek után.

Rovatok