Index Vakbarát Hírportál

Káoszt hozott az útdíj

2013. július 1., hétfő 18:08 | aznap frissítve

Döcögősen indult az e-útdíj-rendszer. Először nem működött, de a hiba elhárítása után is zavarokra panaszkodtak a fuvarozók. Az autópályakezelő nem tapasztalt "forgalmi zavart okozó körülményt".

"Három nap alatt megbénulna az egész ország, ha mi tiltakozni kezdenénk" – mondta keserűen egy fuvaros, miután hosszasan ecselte, milyen komikusan indult hétfő reggel az e-útdíj rendszere. A szállítmányozó vállalkozó szerint sokfelé kilométeres sorok álltak az új útdíjszedési rendszer, a HU-GO értékesítési pontjainál, nemcsak a határokon – ahol a legrosszabb volt a helyzet –, hanem a mezei benzinkutakon is.

Mást tapasztaltak

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. központjában dolgozó szakértő stáb éjfél óta "forgalmi zavart okozó körülményt" nem tapasztalt, közölte hétfő délután Kibédi-Varga Lajos, az e-útdíj szakmai projektszóvivője. Mint mondta, az ÁAK központjában dolgozó stáb a műszaki-informatikai, ügyfélkezelési, kommunikációs kollégák bevonásával folyamatosan irányítja és kezeli az 1500 értékesítési pont rendszerbe illeszkedését, figyelembe véve az aktuális történéseket. Az indulás után informatikusaik túlterheléses támadást észleltek; erről azonnal értesítették a sajtó munkatársait, hiszen fontosnak tartják a média hiteles, azonnali tájékoztatását, tette hozzá.

Az ügyfelek adatainak védelme és biztonsága úgy kívánta, hogy üzemszünetet rendeljenek el addig, ameddig informatikusaik meg nem győződnek a műszaki-informatikai háttér biztonságáról. Ha beigazolódik, hogy szándékos informatikai támadást intéztek hálózatuk ellen, az illetékes hatóságok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az elkövetőket megtalálják és felelősségre vonják. (MTI)

Volt, ahol ugyan előre kifizették az útdíjat, de a keret váratlanul lemerült, és amikor újra fizetni próbáltak a kamionosok, a legközelebbi értékesítési helyen nem működő automata fogadta őket. Olyan is esetről is beszámoltak, amikor a hatóság külföldön megtett kilométerek után vont le jókora összegeket. A határokon pedig teljes volt a káosz, a több kilométeres sorban álló teherautókat 1-2 működő automata várta.

A fuvarosok egy része szervezkedni kezdett, ám a lendületet visszavetette, hogy a körükben terjengő hírek szerint több száz rendőrt vezényeltek ki az utakra, akik igazoltatással, és a rendszámok feljegyzésével próbálják lehűteni a tiltakozók kedvét, mondta egy felháborodott vállalkozó. A szakmai szervezetek viszont a saját pecsenyéjüket sütögetik szerinte ahelyett, hogy a tiltakozás mögé állnak, inkább le akarnak paktálni, és így nem is képviselik a kisebb vállalkozók érdekeit. Ők pedig most készülnek a csődhullámra.

Ki se próbálták előtte

Hétfőn élesben tesztelték az e-útdíjat. A próbaüzem nélküli indulásnak meg is lett a böjtje: kétszer, hajnalban, majd délelőtt is leállt a teljes rendszer, állítólag túlterheléses támadások miatt. Ez teljes káoszt okozott a határokon, valamint helyenként a parkolókban, benzinkutaknál veszteglő teherfuvarozóknál. A fuvarosszakma képviselői szerint azonban a fennakadás borítékolható volt, mivel eleve teljes volt a bizonytalanság a botrányos folyamat után, sürgetve bevezetett rendszer indulása körül.


HU-GO viszonteladók nagyobb térképen való megjelenítése

A július 1-étől hatályos e-útdíj a fuvarozókat érinti: a rendelet a különböző kategoriákba tartozó, 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek pontos kilométerenkénti tarifáit rögzíti az úttípusok függvényében. Egy átlagos fuvar költsége 14 ezer forint körül alakulhat, amit, aki csak teheti, át fog hárítani – de néhány fuvarozó kedvezményt kap. Mivel a közúti teherszállítás nélkül nehéz lenne elképzelni a mai magyar gazdaság bármelyik szeletét, meglepő lenne, ha az útdíj hatásai megállnának az iparágban.

Lesz-e áruhiány?

Sokan aggódnak, hogy az e-útdíj miatt sok áru drágább lesz, ha egyáltalán hozzájuk lehet jutni. Egy nagyobb logisztikai vállalat ügyvezetője szerint a megrendelők nem halmoztak fel nagyobb készleteket június végén, hogy nyugodtabban várhassák ki zavaros időszak végét. Ennek az volt az oka, hogy általános volt az információhiány, sokan pedig abban reménykedtek, a szombati kormányülésen meghallgattatásra találnak a fuvarosszervezetek kérései, és csak egyhónapos halasztással, tesztüzem után indítják be a rendszert. Most viszont néhol gondok lehetnek a szállítással, mivel a fuvarkapacitás legalábbis átmenetileg, de megcsappan.

A bevezetés körül tapasztalt fennakadások és rendellenességek miatt rengeteg szállítmányozó cég inkább leállt. Volt, aki nem akarta kockáztatni a súlyos bírságokat, mások viszont lehangolva tapasztalták, hogy egy-két fuvar megemelkedő költsége elviszi a teljes havi nyereségüket. Ha sikerül is áremelések után kompenzálniuk a kieső profitot, hogy újra gazdaságos legyen a szállítás (szakértők szerint erre aligha van lehetőségük), a most kieső fuvarok szinte bizonyosan jelentkezni fognak az ellátási lánc különböző pontjain.

Az áruhiány mellett az infláció lesz a nagy veszély Kiss Péter, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság elnöke szerint. Különösen az olyan termékek esetében nagy a fogyasztói áremelések veszélye, amelyeknek alacsony a nyereségtartalmuk, és nagyobb arányban vesz el az útdíj: főleg az alapvető élelmiszereknél és az egyéb napi fogyasztási cikkeknél. A megtett kilométerek a termék létrehozásának útjában folyamatosan beépülnek az árba. A logisztikusok számításai szerint 250 megtett kilométer után akár 30 százalékos áremelés is valószínűsíthető néhány élelmiszer esetében.

Fuvaros csődhullámot jósolnak

Nem csak a fuvarozók partnerein és a fogyasztókon fog csattani az ostor, a használatarányos útdíj tarifája különösen a kisebb szállítmányozókat fogja büntetni. Kiss Péter szerint havi 4-6 millió forintos forgalom alatt a szállítmányozók nagy bajban vannak, nem fogják tudni előfinanszírozni azokat a hiteleket, amiből fizetni tudnák a megemelt útdíjat. Havonta átlagosan 1-1,5 millió forintot kell majd fizetniük, miközben a partnereik 90 napon belül fizetnek csupán. Az állami forgóeszközre fizetett kamat ráadásul tovább rontja a nyereségüket.

Jellemzően minél kisebb egy cég, annál kevésbé van olyan erőpozícióban, hogy a partnereire tudja hárítani az útdíjat. Az egyik fuvarozó szerint a nagyok mellett a külföldi fuvarozók fogják elszívni a levegőt a kisebb cégek elől, több környező országban ugyanis alacsonyabb a fuvarozókra nehezedő adóterhelés. Mindez különösen a kormány gyakran hangoztatott céljának, a hazai kkv-szektor megerősítésének mond ellent.

Könnyű buherálni

A fuvaros szakma különböző tagjaival folytatott beszélgetésekben mindig előjött, hogy a rendszer szinte arra bujtogat, hogy a törvénytisztelő vállalat kijátssza azt. A flottamenedzsment-eszközök – azok a dobozok, amelyek közvetítik a HU-GO felé a megtett kilométereket GPS-koordináták alapján – több szolgáltatótól is beszerezhetőek, a fuvarozók pedig tudatosan készülhetnek arra, hogy a készülékek hibáiból adódó büntetéseket ezekre a szolgáltatókra terheljék. A szerződések megfogalmazásakor az iparágban általános volt, hogy külön ügyeljenek erre.

Van is miért aggódni az eszközök üzembiztonsága terén, rögtön az első nap rengeteg történet kapott szárnyra a flottamenedzsment-rendszer meghibásodásáról.

Rovatok