A 21 órás munkahét mellett kampányolók szerint a jelenleg bevett 40 óra elavult, ezért itt az idő a váltásra. Az ellenzők szerint viszont az emberek pontosan ennyit akarnak dolgozni. Bizonyos országokban viszont már most negyedannyival kevesebbet dolgoznak mint itthon. De mitől függ az, hogy mennyit dolgozunk? Tényleg mindenre megoldást jelentene a rövidítés? És a magyarok jól járnának ezzel?
Sokak szinte állandóan túlóráznak, miközben Európában több évtizedes csúcson a munkanélküliség. A bolygó eltartóképességét jelentősen meghaladva fogyasztunk, ráadásul nincs elég időnk a családra, barátokra, hobbinkra, vagy olyan - társadalmilag egyébként hasznos - önkéntes munkákra, amiket szívesen megcsinálnánk, ha időnk engedné - állítja a londoni közgazdasági és közpolitikai think-thank, a New Economics Foundation (NEF) népszerű, ámde sokat vitatott tanulmánya, amely szerint a jelenleg bevett 40 órás munkahét radikális lerövidítése egy csapásra oldana meg azokat a problémákat, amivel a fejlett országok lakói nap mint nap szembesülnek.
"Ez valami aljas zöld trükk lehet: ha fele annyit dolgozom, azért fele annyi pénz jár, az meg teljesen esélytelen, hogy kempingbiciklire és ördögbotra cseréljem az új BMW-t meg a golfütőt, amikre oly sokáig kuporgattam" - gondolhatja egyből a sokat látott olvasó. A közgazdaságtan világának furfangos mechanizmusai azonban nem mindig ennyire pofonegyszerűek, ezért aztán érdemes megnézni, hogy mégis mi a helyzet manapság munkaidő fronton.
Az ötlet támogatói szerint, ha mindenki részmunkaidőben dolgozna, akkor ugyanazt a munkát többen tudnák megcsinálni, így végeredményben munkahelyek jönnének létre, ezáltal pedig csökkenne a munkanélküliség. A támogatók szerint ráadásul a rövidítés gazdaságosabb működésre is ösztönzi a cégeket, így a termelékenység is nő az intézkedés hatására.
Ez rövid távon egyébként úgy tűnik, hogy működik is: a francia statisztikai hivatal adatai szerint például amikor a franciák 2001-ben átálltak a 35 órás rendszerre, 300-350 ezer munkahely jött létre, míg a termelékenység 4-5 százalékkal növekedett.
Ez azonban egy egyszeri hatás, nem pedig egy hosszú távú ellenszere a munkanélküliségnek, mutatnak rá kutatások. Attól még ugyanis, hogy felannyit dolgozunk, a munkaerőpiac még nem lesz sokkal rugalmasabb, újabb embereket legfeljebb akkor lenne képes felszívni, ha tovább feleznénk a munkaidőt, és megtiltanánk, hogy az emberek másod, harmad állást vállaljanak.
A fejlett országok között körülnézve egyből látszik, hogy bőven vannak olyan helyek, ahol már bőven maguk mögött hagyták a negyven órás sztenderdet, ezek közül is a leggazdagabb országok voltak képesek 30-35 óra körülire csökkenteni a munkahét hosszát.
A skandináv országok közül Norvégia, Dánia és Svédország is 33-36 óra közelében van, de Írországban és Svájcban is csak 35 óra az átlag. Hollandia volt viszont a világon az első ország, ami elérte a harminc órás heti átlagot, miközben még a klasszikus ötször nyolcas felosztást is maga mögött hagyta.
A termelékenység azt mutatja meg, hogy a termelés során felhasznált erőforrások hogyan aránylanak a kibocsátáshoz. Lényegében tehát arról van szó, hogy milyen hatékony az erőforrások felhasználása.
Így ma minden harmadik holland munkavállaló tudja le négy nap alatt a 40 órát, vagy dolgozik részmunkaidőben.Az adatok alapján ráadásul úgy néz ki, hogy valójában a termelékenység az, amiben igazán jónak kell lenni, ahhoz, hogy csökkentsük a munkával töltött órák számát. Ezt erősen meghatározza, hogy milyen technológiát használunk, valamint az is, hogy az emberi munka mennyire hatékony.
A magyar például nem az: egy ezzel foglalkozó 2004-es tanulmány tíz ország, köztük Németország, Franciaország, Spanyolország, az Egyesült Királyság, Magyarország, Csehország, az Egyesült Államok, Dél-Afrika, Ausztria és Ausztrália termelékenységét vizsgálta. Az derült ki, hogy 225 munkanapból átlagosan mintegy 85 napot töltöttek semmittevéssel a dolgozók. A magyarok átlagon felül teljesítettek a maguk 104 láblógatós napjával.
Ez persze messze nem magyarázza teljes egészében a különbségeket, hiszen a termelékenyebb országok előnyének elég nagy része származik abból, hogy korszerűbb - így pedig hatékonyabb - technológiát használnak.
A munkahét idejének radikális lecsökkentését pártolók előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a fizetett munkára fordított idő lecsökkenésével több idő jut olyan munkákra, amikért nem kapunk pénzt, viszont javítják az életszínvonalunkat. Erre az szokott lenni a példa, hogy az otthon főzés időigényes, viszont optimális esetben sokkal egészségesebb, mint az előre elkészített ételek, vagy a gyorskaja.
A nem fizetett munka másik formája az önkéntes munka, amit a koncepció támogatói emlegetnek. Egy uniós tanulmányból azt lehet leszűrni, hogy jellemzően a gazdagabb - és rövidebb munkahéttel rendelkező - tagállamokban nagyobb az önkénteskedésre való hajlam. Így ebben könnyen igazuk lehet a rövidebb munkahét támogatóinak, persze az megint nem egyértelmű, hogy a rövidebb munkahét, a több pénz, vagy a kettő valamiféle kombinációja vezet az ilyesfajta altruista munkavállalás megnövekedéséhez.
| Önkéntes munka népszerűsége az Európai Unióban | |||
| Trend | Tagállamok felmérései | Eurobarométer (2006) | Európai Értékrend Vizsgálat (1999/2000) |
| Nagyon magas (>40%) | Ausztria, Hollandia, Svédország, Egyesült Királyság |
Ausztria, Dánia, Finnország, Németország, Írország, Luxemburg, Hollandia, Svédország |
Hollandia, Szlovákia, Svédország, Egyesült Királyság |
| Magas (30%-39%) | Dánia, Finnország, Németország, Luxemburg |
Belgium, Csehország, Franciaország, Olaszország, Szlovákia, Szlovénia |
Belgium, Csehország, Dánia, Fidnnország, Görögország, Luxemburg |
| Közepes (20%- 29%) |
Észtország, Franciország, Lettország | Ciprus, Észtország, Málta, Lettország, Egyesült Királyság | Ausztria, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Lettország, Málta, Szlovénia |
| Relatíve alacsony (10%-19%) |
Belgium, Ciprus, Csehország, Írország, Málta, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Románia, Szlovénia, Spanyolország |
Bulgária, Görögország, Magyarország, Litvánia, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország |
Észtország, Magyarország, Litvánia, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország |
| Alacsony (< 10%) | Bulgária, Görögország, Olaszország, Litvánia |
||
| Forrás: EU Directorate General Education and Culture: Volunteering in the European Union (2010) | |||
A már említett hatások miatt nem egyértelmű, hogy mennyivel csökkenne egy átlagmagyar fizetése, de ha a tavalyi 142500 forintos nettókeresetből indulunk ki és nagyon megengedően csak egyharmados csökkenéssel számolunk, akkor is 95 ezer forintból kellene gazdálkodni a duplájára nőtt szabadidőnkben. Valószínűleg kevesen vannak, akik megelégednének ennyivel csak azért, hogy másoknak is jusson munka, sokan másodállást vállalnának, ha máshogy nem, feketén.
A koncepció kritikusai azzal is szoktak érvelni, hogy a munkaerőpiac ilyen jellegű szabályozása rosszul érinti az adott ország versenyképességét: a francia esetben például arra hivatkoztak, hogy a reform után nőtt a munkaerő költsége, illetve hogy az ország exportja is csökkent a változást követő időszakban, tehát a reform nemzetközi gazdasági hatásai is a kevesebb munka ellen dolgoznak.
A munkaidő például sokkal hosszabb volt a kapitalizmus hajnalán, viszont azóta folyamatosan csökken. Az amerikai Economic History Association (EHA) USA-ról készített tanulmánya szerint például a 19. században iparosodó országban a 60-70 óra munka sem volt ritka az átlagember számára. Ez aztán fokozatosan ötvenre csökkent a század elején, majd 1926-ban jött el a Harry Ford által bevezetett híres reform, amikor a ma is bevett két napos hétvégére átállva 40 órásra változott a munkahét. Ez a nők fokozatos munkába állásával kb. az ötvenes évekre vált általánossá, és ez azóta sem csökkent radikálisan, az EHA szerint azért mert az emberek a szabadidővel szemben a magasabb jövedelemből származó előnyöket preferálják.