A jegybank elnöke, Matolcsy György a monetáris tanács kamatdöntő ülése után újabb stratégiai döntéssel állt a nyilvánosság elé: a jegybank monetáris tanácsa új döntéshozatali mechanizmust vezet be.
A testület az új keretrendszerben nem csak a középtávú inflációs célra figyel majd a kamatdöntéseknél - ahogy ezt eddig tette -, hanem a reálgazdaság mutatóit is figyelembe veszi, illetve a pénzügyi stabilitási szempontokra is jobban odafigyel. Matolcsyék ezzel lényegében az eddig sem titkolt gyakorlatukat legitimálják, ami viszont ellenétetes lehet a nemzeti bank alapszabályával, ami kimondja, hogy a kamatdöntéseket elsősorban a várható inflációt figyelembe véve kell meghozni.
A változtatás elméletileg ugyan lehetővé teszi, hogy a jegybanki kamatdöntéseknél a korábbinál több gazdasági mutató vehessenek figyelembe a monetáris tanács tagjai, de a nagy veszélye, hogy ezentúl az infláció alakulásától függetlenül, szinte bármilyen gazdasági részmutatóra hivatkozva bármikor lehet kamatot csökkenteni, ami Matolcsytól egyébként nem áll távol.
Egy másik, kisebb horderejű változás, hogy a jegybankelnök a havi rendszerességű kamatdöntések után ezentúl nem csak az aktuális kamatdöntésről ad információkat, hanem azt is elmondja, hogy milyen lépéseket tervez, hogy mekkora kamatszintet céloz meg a következő időszakra. Matolcsy az előretekintő iránymutatás rendszeréről azt mondta, hogy ezzel az Európai Központi Bank pár hete bevezetett új módszertanát követjük - lásd lejjebb.
A jegybankelnök az új rendszert már most élesben is bemutatta: a korábbi szokásokkal ellentétben elmondta, hogy a jegybank további kamatvágásokat tervez, de a mostani 0,25 százalékos kamatcsökkentéseknél kisebb lépésekben fog haladni. Valószínű, hogy a következő időszakban 0,1 százalékos vágások jönnek, egészen addig, amíg elérjük a 3-3,5 százalékos kamatszintet.
Ezzel a jegybank kiszámíthatósága elméletileg javul, illetve a fontolva, kisebb lépésekben haladás is megnyugtathatja azokat, aik eddig a nagyobb kamatvágások folytatásától tartottak, viszont félő, hogy egy előre bemondott kamatpályától nehezebb lesz az eltérés, így szükség esetén, ha gyors változtatásokra van szükség a monetáris politikában, akkor az ütemváltás a sok kicövekelt célkitűzés miatt nehézségekbe ütközhet.
Az egyre alacsonyabb kamattól az elnök egyébként azt reméli, hogy az az olcsóbbá váló bankhiteleken keresztül leszűrődik a gazdaságba, aminek köszönhetően több beruházás lesz és a növekedés gyorsul majd.
Az Európai Központi Bank július elején olyat csinált, amelyet még soha: előre jelezte, hogy milyen lépéseket várhatnak tőle a piacok. Mario Draghi, az EKB elnöke a július 4-i kamatdöntő ülés után bejelentette: radikálisan szakítanak az eddigi hagyománnyal, és előzetes iránymutatást adnak a jövőbeli lépéseikkel kapcsolatban. Egyben azt is elmondta, hogy várhatóan tovább fogják csökkenti a kamatokat. Most pontosan ezt tette Matolcsy György is.
A változtatással az EKB gyakorlatilag előrejelzi saját előrejelzéseit, hiszen a jövőben nyilván az akkori prognózisaik alapján fognak dönteni. Draghi egyébként az előrejelzés intézményének jövőjével kapcsolatban már nem akart belemenni semmiféle spekulációba. Azt sem árulta el az őt faggató riportereknek, hogy mikor várható a kamatcsökkentés.
A jegybank 2001 óta használja az inflációs célkövető rendszert, amit most Matolcsy a kispadra ültetett. Ezt még Járai Zsigmond elnöksége idején vezették be egy új jegybanktörvény keretei között, amivel az akkori fidesz-kormány lényegében megteremtette az uniós normák szerinti jegybanki függetlenséget. A törvény kimondta, hogy a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése (ami a magyar gyakorlatban 3 százaléknál alacsonyabb inflációt jelent), és az MNB a gazdaságpolitikát, például a nagyobb növekedést csak akkor segítheti, ha ezzel nem veszélyezteti az elsődleges célt. A jegybanki kamat meghatározását a jegybanktörvény bevezetésével vette át a monetáris tanács, ami jóval átláthatóbb kommunikációval is párosult.
Bár a közgazdászok többsége támogatta az inflációs célkövetést, voltak a dolognak kritikusai is. Aztán a 2008-as válság felerősítette ezeket a kritikákat. A lényeg, hogy az infláció elleni harc egyik következménye a forint túlzott mértékű felértékelődése volt (ami nem tett jót bizonyos iparágak versenyképességének), a jegybank döntései nem mindig voltak kiszámíthatóak, és a válság előtti felelőtlen költségvetési gyakorlat csak az infláció átmeneti leszorítására adott lehetőséget.
A válság előtti "békeidőkben", a kedvező makrogazdasági környezet ellenére a jegybank szigorú antiinflációs politikája ellenére sem ért el tartós árstabilitást, az időszakban a régiós országokhoz képest magas és változékony volt az infláció.
Az időszak egyik legfontosabb kritikája, hogy az inflácó alacsonyan tartása önmagában még nem eredményezi a gazdaság pénzügyi stabilitását, és az inflációs és stabilitási célok rövid távon ellentmondásba kerülhentnek. Az inflációs célkövetésről bővebben itt olvashat.