Index Vakbarát Hírportál

Charterezni fog a Sólyom

2013. augusztus 5., hétfő 13:48 | aznap frissítve

A Sólyom Hungarian Airways charterezéssel kezdi, és szeptemberre tervezi az első menetrend szerinti járat indítását – monda el azutazó.hu-nak Vágó József. A cég vezérigazgatója a befektetői háttér kapcsán nem cáfolta és nem erősítette meg az iparági találgatásokat. Ugyanakkor jelezte: a téli charterpiacon is aktív Sólyom mögött hosszabb távú tulajdonosi elkötelezettség és elég tőke is van.

Vágó arról is beszélt, hogy ugyan most idősebb – és nagyon olcsón lízingelhető – gépekkel indul a cég, de éppen 22 vadonatúj Airbusról tárgyalnak.

Az előző hét fejleménye, hogy megvan a Sólyom hívójele, sőt, az indulását előkészítő légitársaság már beszállítókat keres és állásokat hirdetett meg. A cégnek az első igazi gépe tényleg régi, annyira, hogy már évekkel ezelőtt bontásra érettnek találtak, és kétszer ki is vonták a forgalomból. A repülő most egyébként 23 éves.

Egy tanácsadó cég azt is kiszámolta, mennyit bukik az új légitársaság, ha tényleg az ismert terveik szerint vág bele a légi közlekedésbe.

Rovatok