Index Vakbarát Hírportál

MNB-hitelprogram: indul a nagyüzem

2013. augusztus 5., hétfő 07:37

A Napi Gazdaság szerint augusztustól várható, hogy megkezdődik a nagyüzem az MNB-hitelprogram forrásainak kiosztásában. A lap hétfői száma szerint eddig a bankok csak néhány tízmilliárd forint kihelyezését oldották meg, augusztusban azonban 100 milliárd forintot is meghaladó utalások indulhatnak az MNB-től.

A szakemberek szerint a jegybank múlt csütörtöki döntése, amely a lehívás határidejét egy hónappal, szeptember 30-ig kitolta, némiképp segíthet abban, hogy ütemezettebben lehessen megvalósítani a lehívásokat, ám összességében nem jelent nagy változást, hiszen az ügyfelekkel továbbra is augusztus 29-ig szerződhetnek a bankok.

Komoly segítséget jelent ugyanakkor az MNB másik döntése, amely a pénzintézetek számára leosztott kvóták közötti szabad átcsoportosítást tesz lehetővé. A vállalkozások - a bankok előzetes várakozásaival szemben - jóval kisebb igényt mutattak a korábban felvett devizahiteleik kiváltását szolgáló II. pillér iránt.

Eddig egyetlen bank sem jelezte nyilvánosan, hogy ne tudná kihasználni a II. pillérben kapott kvótát, az azonban jól látszott, hogy az I. pillérben a 425 milliárd forintra emelt keret is kevésnek bizonyul a nagy érdeklődés miatt. Érdekesség ugyanakkor, hogy az első pillérből is hitelkiváltásra fordítják majd a legnagyobb részt - írta a lap.

Rovatok