Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály elmegy a Dunaferrhez

2013. augusztus 16., péntek 21:11

Varga Mihály gazdasági miniszter hétfőn, a székesfehérvári kihelyezett kormányülés előtt Dunaújvárosban tájékozódik, és tárgyal az 1500 fős leépítést héten bejelentő Dunaferrnél „a céget érintő további kérdésekről” – közölte az NGM.

A Nemzetgazdasági Minisztérium péntek délután erről kiadott közleménye szerint egyébként a cég „a sajtóban a közelmúltban 1500 főt érintő csoportos létszám-leépítési szándékkal szemben a minisztérium tegnap hivatalosan arról értesült, hogy 890 fő elbocsájtását tervezi a Dunaferr”.

Az NGM közleményében lévő és a Dunaferr, illetve a céges szakszervezetek által emlegetett számok különbsége valójában csak formális, annak munkajogi oka lehet. A cégnél ugyanis jelentős számban alkalmaznak kölcsönzött munkaerőt – ha az ő kölcsönzésüket nem hosszabbítják meg, az jogilag nem elbocsátás, gyakorlatilag viszont vélhetően elveszíti a munkás az állását az őt kölcsönző cégnél is. Az érdekképviseletek korábban azt mondták, hogy több száz kölcsönzött munkavállaló kerülhet utcára – így a 890 fős dunaferres létszám együtt stimmelhet az 1500 fő.

A minisztérium tájékoztatása szerint a helyzet még romolhat is. „Természetesen még sor kerülhet a céget érintően további csoportos létszámleépítésre a Dunaferrnél” – írják a közleményben. Kitérnek arra is: „a most bejelentett szándéknyilatkozat szerinti létszámleépítés ebben az esetben legfeljebb ennyi vagy ennél kevesebb lehet. A döntés meghozatala előtt még számos kötelezettségét teljesítenie kell a munkáltatónak, többek között egyeztetési kötelezettsége áll fenn az üzemi tanáccsal”.

Rovatok