Index Vakbarát Hírportál

A belügy 300 millióért fog enni

2013. augusztus 26., hétfő 12:15

A Belügyminisztérium legfeljebb nettó 311 millió forint keretösszeggel nyílt közbeszerzést írt ki szállodai rendezvényszervezésre és catering szolgáltatásra, áll a hétfői Közbeszerzési Értesítőben.

Uniós pénzből

A kért szolgáltatás a tárca hatáskörébe tartozó uniós fejlesztésekhez kapcsolódik, uniós pénzből fizetik is majd ki. Ide tartozik például a rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése és az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító, településrendezési tervek digitalizálása is.

A teljes keretösszeg két részből áll, az első rész a rendezvényszervezés, szállodai és éttermi szolgáltatás, amelynek a  keretösszege legfeljebb nettó 232 millió forint lehet. A második rész a catering szolgáltatás, maximum nettó 79 millió forint értékben. A nyertes ajánlattevő a szolgáltatásokat a pénzügyi keret kimerüléséig, de legkésőbb a szerződés megkötésétől számított 32 hónapig teljesíti.

Nem tehet ajánlatot az a társaság, amely a megelőző három üzleti évben nem tett szert legalább nettó 90 millió forint árbevételre az első részben szereplő szolgáltatásokból. A második résznél nettó 40 millió forintos forgalom a követelmény az utóbbi három évben, összesen. De fel kell mutatni legalább két projektmenedzsert és hat gyakorlott pincért is.

Legalább öt kell

Az utóbbi három évből referenciákat is fel kell mutatni. Így legalább öt darab rendezvényszervezés, szállodai és éttermi szolgáltatási referenciát kell igazolni, összesen legalább nettó 60 millió forint értékben. A catering szolgáltatásoknál négy referencia a feltétel az utóbbi három évből, ezek összértékének el kell érnie a nettó 10 millió forintot.

Az ajánlatok beadási határideje október 1. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az ajánlatkérő az ármegajánlásokat arányosítja egymáshoz.

Rovatok