Index Vakbarát Hírportál

Lecsukták a Sólyom prémium üzlettársát

2013. augusztus 28., szerda 10:20

Szokatlan volt a Sólyom hétfői bejelentése, ami szerint prémium gyűjtőmárkává kívánják tenni a céget, amihez először az „elismert dinamikus üzletemberekből álló” Sales One Kft.-ben vettek tulajdonrészt. Az egyik tulajdonos dinamizmusa korlátozott lehet csak, hiszen nagy értékű adócsalás gyanúja miatt előzetesben ül, de az ügyvezetőnek is csak most csitultak el a legutóbbi kétesebb ügyei.

Nagy port vert fel a Sólyom hétfői meglepő bejelentése, amely szerint bevásárolták magukat a szilvalekvárt, étolajat, lisztet és ásványvizet forgalmazó Sales One Kft.-be.

Azt is elmondták, hogy a magát nemzeti légitársaságunknak szánó Sólyom mint „maga a minőség kíván megjelenni”. Azaz pontosabban rögtön egy rengeteg területet átfogó prémium márkát akarnak csinálni a Sólyomból, az élelmiszer-kereskedelem mellett olyan lazán kapcsolódó területekre is betörve, mint például a magasépítés, a kultúra vagy a sport. Ehhez csak magyar partnereket fognak elfogadni, akikkel majd az „adott áron elérhető legmagasabb minőséget” nyújtják.

Újszerű üzleti logika

Ez már önmagában elég furcsa, hiszen kevés cég indul úgy, hogy egyből mindenhez értenek, rendszerint inkább úgy megy ez, hogy a már jól működő képességekhez és tevékenységhez jönnek fokozatosan a kapcsolódó lehetőségek.

De ha már nagy holdingként akar indulni a Sólyom, akkor nem világos, hogy miért ragaszkodnak a Sólyom márkanévhez. A márkaneveket ugyanis nem lehet korlátlanul utaztatni iparágak közt, még akkor sem, ha adott területen tényleg jól beágyazottak. Kevesen vennének szívesen mondjuk Algoflex parfétortát vagy David Beckham számítógépet, de az sem magától értetődő, hogy egy Lufthansa étolajra megnőne-e a kereslet az elismert cég márkanevétől.

Elismert üzletemberek

Az egészben a legérdekesebb azonban, hogy a prémium szolgáltatásukhoz elsőként a „Sales One Kft. fiatal és dinamikusan fejlődő magyar vállalatot” keresték meg, aminek „tulajdonosai a hazai üzleti élet elismert tagjai”.

Ami talán ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen az egyik alapító-tulajdonos, Janicsek Béla például május 23-a óta előzetes letartóztatásban ül nagyobb értékű áfacsalás gyanúja miatt.

A kiskőrösi vállalkozó neve onnét lehet ismerős, hogy a felszámolás során ő szerezte meg a csődben lévő Pölöskei Szörpöt négy évvel ezelőtt. A cég legutóbb a tavaly téli szörpháború kapcsán került elő, amikor Janicsek egy szolnoki vállalkozóval karöltve, egy általuk megrendelt, de nem auditált jelentésre hivatkozva betámadta a versenytárs Ági szörpöt azzal, hogy nincs a termékükben elég gyümölcs.

Ezután valaki sorra felkereste az Ági szörpöt forgalmazó Ital Magyarországgal (IM) szerződött borászokat, hogy az Ital Magyarország tescós beszállítói szerződése hamarosan lejár, és – részben az Ági szörp alacsonynak nevezett gyümölcstartalma miatt is – Janicsekék lesznek a következő boros beszállítók. Erre a Tesco kiadott egy közleményt, hogy az IM marad, harmadik szereplővel nem tárgyaltak, majd a vihar gyorsan elült.

Janicseknek egyébként elég sok általa alapított cégnél nem volt szerencséje, a legtöbbet hamar továbbadta, és a cégek pár éves működés után adóhatósági felszámolásra kerültek. Így járt a Céginfo adatai szerint az Icom Fabrik, az Info-szóró, a Schwartz-System, a Kőrös-Depó, a Vadkert Depó, a Vinegar-Kőrös, a Kőröstár és a Logimex nevű kft.-je is, a Kőrös Inkubátorház Kft.-nek most törölték az adószámát, így az előzetesben szinte csak a Pölöskei Szörp, a Janicsek Kft. és néhány frissen alapított cég napi ügyeiből marad ki.

Nem mind arany

A friss Sólyom-partner Sales One ügyvezetője körül sincs rendben minden: a cég vezetője az a Kenyeres Sándor Pál, aki az Aranyközpont Zrt. közelmúltbeli botrányos csődjében játszott főszerepet. Az üzleti modell az Aranyközpontnál elég egyszerű volt: a cég ügyfelei befizetett pénzükért sem aranyat, sem mást nem kaptak.

Az Aranyközpont számos, kényszerből felszámolt cégben érintett tulajdonosa, Sipos István már elég régóta húzta az időt az ügyfelek kifizetésével, amikor ismeretlen új befektetőket képviselve megjelent a szóban forgó Kenyeres Sándor, aki nem sokkal később már operatív vezetőnek nevezte magát. Kenyeres azt ígérte, hogy 15 napon belül minden panaszosnak rendezik a kárát. Ez nem történt meg, majd Kenyeres egy harmadik partnert okolt, hisztérikus pánikkeltéssel vádolta a sajtót és a szerinte mögöttük álló versenytársakat.

Jó tudni azt is, hogy Kenyeres a cégnyilvántartás szerint soha nem volt semmilyen vezető tisztségviselő  a cégben, az érintettek pedig a sipiarany@gmail.com hivatalos címen reklamálhattak.

Volt, akinek azt is megpróbálták elmagyarázni, hogy azért késik az aranyszállítmány, mert a páncélkocsihoz, amivel hozzák az aranyat, fegyveres kíséret is kell, és ennek engedélyei csúsznak, de arról is volt szó, hogy a tulajdonos másik aranyban utazó cége majd aranybányát nyit Recsken. Később a károsultakkal megpróbáltak aláíratni egy „Nyilatkozat szerződésbontásról” elnevezésű dokumentumot, aminek aláírásával – jogászok szerint – az átvert aranyvásárlók nemhogy pénzhez nem jutottak volna, de lényegében le is mondtak a követelésükről.

Újra felbukkant

Kenyeres eközben eltűnt az azóta felszámolás alá került Aranyközpont környékéről. (Lehet, hogy a Prestige Sales House nevű cégével volt elfoglalva, amit pont akkoriban vont végrehajtás alá a NAV.) Most pedig már a Sales One csapatát erősíti ügyvezetőként, ezúttal hivatalosan is.

A Sales One Kft.-t megkerestük volna az ügyvezető és tulajdonos korábbi ügyei kapcsán, de szerda délután többszöri próbálkozásra sem vette fel a megadott telefonszámukon senki. Mindezek persze nem zárják ki, hogy a Sólyom a Sales One-nal maga lesz a minőség, de valószínűleg a megállapodás bejelentésénél érdemesebb lett volna kisebb felhajtást csapni. Vagy legalább kevésbé kihangsúlyozni a partner elismertségét.

A méltatlanság miatt felmentett dandártábornok

Az Atlatszo.hu a Sales One egy másik tulajdonosát találta meg, Lévai István Attilát, aki a korábbi híres kaposvári tábornokper elsőrendű vádlottja volt. Lévai István Attila 2004–2007 között a korábban a Honvédelmi Minisztérium, majd 2003-tól  Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó, a HM akkor vitatott közbeszerzését megnyerő Centrál Mosodák Rt. felügyelőbizottságának tagja volt. 2004-ben részt vett a NATO pénzügyi továbbképzésén, és egy fegyverszabadalom is fűződik a nevéhez. Dandártábornoki rangban a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség vezérigazgatója volt, majd moszkvai véderőattasé lett, és onnan a tábornokperként elhíresült HM-es vesztegetési botrány miatt hívatták haza.

A vádirat szerint a három dandártábornok – Lévai István Attila első-, Huszti András negyed- és Oláh János tizenhatodrendű vádlott – megegyezett abban, hogy a HM általuk vezetett részlegének szolgáltatásokat nyújtó társaságoktól a megrendelések fejében a HM által kifizetett összegek egy részét visszakérik, és a vádhatóság szerint az ötletgazda Lévai volt. A tábornokperben a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa február végén 15 vádlottat – köztük Lévai István Attilát – mentett fel, részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában a költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények vádja alól, idézi az Átlátszó.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség fellebbezett. Mindenesetre Áder János köztársasági elnök Hende Csaba honvédelmi miniszter előterjesztésére Lévai István Attila dandártábornok hivatásos szolgálati viszonyát 2013. február 1-jei hatállyal – méltatlanság megállapítása miatt – felmentéssel megszüntette.

Update: Cikkünk megjelenése után a Kenyeres Sándor Pál, a Sales One vezetője megkeresett minket és elmondta, hogy nem érti, hogy miért voltak elérhetetlenek, a partnereik rendszeresen megtalálják őket, és a Sales One egy átlátható, tiszta cég.

Emellett reagált a céget ért vádakra is: a cég alakulásáról elmondta, hogy Janicsek és többi tulajdonos üzleti kapcsolati hálójuk révén akadt egymásra, de tavaszra megromlott a viszony, és Janicseket ki akarták vásárolni a cégből. Ő ebben nem volt partner, ezért május 22-én, egy nappal a börtönbe vonulása előtt "kizárási keresetet terjesztett elő a taggyűlés", hogy kidobják a Sales One-ból. Kenyeres szerint ezt dokumentumokkal is alá tudja támasztani, amiket perceken belül átküld, mondjuk ezt beszélgetésünk óta eltelt 6 óra alatt nem tette meg, inkább küldött még egy közleményt az elhangzottakról.

Lévairól beszélt még, akinek az üzletrészének megvásárlását "épp telefonbeszélgetésünk közben írja alá". Erre elmondása szerint pont azért van szükség, hogy Lévai múltja ne fenyegesse a Sólyom üzletet vagy más későbbi tevékenységet.

Aranyközpontbeli szerepéről pedig annyit árult el írásban, "hogy az Aranyközpont Kft.-ben sem tulajdonos, sem cégjegyzésre jogosult képviselő, sem alkalmazott nem voltam. Megbízás alapján hat hét időtartamban válságkezelési, válságmenedzselési feladatokat láttam el. A cégnél tapasztalt körülmények miatt, távozásommal egyidőben, megbízásom visszaadása mellett, állampolgári bejelentést tettem az illetékes hatóságoknál." Biztos csak elírás, de cikkünkben az Aranyközpont Zrt.-ről volt szó.

Rovatok