Index Vakbarát Hírportál

Betilthatják a trafikokat a nagy boltokban

2013. augusztus 29., csütörtök 07:26

Változhat a dohánytörvény, tiltólistára kerülhetnek azok a hipermarketek, amelyek eladótere meghaladja a 2500 négyzetmétert – írta pontosan meg nem nevezett kormányzati forrásaira hivatkozva a Magyar Hírlap.

A módosítás bevallottan leginkább a Tesco ellen megy, ugyanis az áruházlánc 116 darab 2500 négyzetméternél nagyobb eladóterű hipermarketét érintené. Az Auchan 19, az Interspar 31, a CBA 3 ilyen üzlettel rendelkezik a lap szerint.

A gyerekek miatt, nyilván

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi szabályozás nem köti meg, hol létesíthetők dohányboltok, ezért jó néhányat nyitottak olyan helyszíneken is, amelyeket gyerekek és fiatalkorúak is gyakran látogatnak.

A többi között olyan nagyobb alapterületű üzletekről, hipermarketekről, bevásárlóközpontokról van szó, amelyekben például mozit, játékboltot vagy éppen játszóházat is működtetnek.

Azért némileg a pénz miatt is

A lap szerint költözniük kellene azon trafikoknak is, amelyeket nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények százméteres körzetén belül nyitottak meg.

A módosítások azon kívül, hogy erősítik a törvény alapvető célkitűzését, előnyösebb helyzetbe juttatják azokat a kisvállalkozásokat, amelyektől jelenleg elszívják a vevőket a multik.

Miután az elképzelések már működő dohányboltokat is érintenek, a módosításoknak csak jövő januártól kellene megfelelni.

Rovatok