Index Vakbarát Hírportál

Minden nagyon szép, minden nagyon jó

2013. augusztus 30., péntek 11:39 | tizenegy éve frissítve

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a zárszámadásban megállapította, hogy megfelelt a jogszabályi előírásoknak a 2012-es költségvetés végrehajtása, és az egy évvel korábbihoz képest javult a szabályszerűség és a megbízhatóság, áll friss jelentésükben.

A központi alrendszer adósságállománya 2012 végén közel 2 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél, az pedig most nem volt a vizsgálat tárgya, hogy utána hamar vissza is emelkedett.

 

A költségvetési folyamatok pedig két fontos mutató tekintetében 2004 óta nem alakultak olyan kedvezően, mint tavaly, mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke.

Domokos szerint az ellenőrzésük közvetve még azt is alátámasztotta, hogy Magyarország idén júniusban, a múlt évi ellenőrzött adatok alapján is megalapozottan került ki az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól.

Még többet ellenőriztek

Kockázatelemzés alapján kiválasztott új intézményeket is bevont az ÁSZ az ellenőrzésbe – ismertette a részleteket Dr. Horváth Margit felügyeleti vezető. Elmondta, hogy hét további központi intézménynél a zárszámadás keretében elvégezték a beszámolók minősítését, amelyeknél a kapcsolódó szabályszerűségi ellenőrzések megállapításairól külön jelentésekben adtak számot.

Ezzel a helyszíni ellenőrzés lefedte a központi alrendszer bevételi főösszegének 97 százalékát, illetve kiadási főösszegének 91 százalékát, valamint több mint 140 milliárd forinttal növelték az ellenőrzési lefedettséget az előző évihez képest – tette hozzá Dr. Horváth Margit.

Erősen emelkedő adóterhek

Érdekes még, hogy Horváth rámutatott, hogy a 2011. évihez képest 11,5 százalékkal nőttek az adó- és adójellegű bevételek. Egyúttal arányeltolódás figyelhető meg a fogyasztási típusú (áfa, jövedéki adó stb.) adók javára – tette hozzá az ÁSZ felügyeleti vezetője.

A fogyasztáshoz kapcsolt adók összes adóbevételhez viszonyított aránya 3,4 százalékponttal mintegy 57 százalékra nőtt, ugyanakkor a gazdálkodó szervezetek befizetéseinek aránya a 2011. évi 21 százalékról mintegy 18 százalékra csökkent.

A mozgásterünk ugyan nőtt, de minden közpénzfelhasználónak annyi pénzből kell gazdálkodnia, amennyi rendelkezésre áll – mutatott rá Domokos László. Szerinte a közpénzt meg kell becsülni, a közpénzt felhasználóktól pedig hatékony felhasználást, valamint eredményességet kell elvárni.

Jó kiindulópont, hogy a 2012-es év egyértelműen megmutatta: Magyarország képes a korlátokat figyelembe véve gazdálkodni – mondta az elnök.

Rovatok