Index Vakbarát Hírportál

Rengetegen dolgoznak bejelentés nélkül

2013. szeptember 17., kedd 17:42

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) 10 589 munkáltatót ellenőrzött az idei első félévben és a felügyelők a munkaadók 61 százalékánál találtak valamilyen munkaügyi szabálytalanságot.

Gedeon András, az NMH munkavédelmi és munkaügyi sajtóreferense közölte: a szabálytalanságok közül a legtöbb munkavállalót a munkabérrel kapcsolatos jogsértések érintették, de gyakori volt a munkaidő szabályainak megsértése is. A közlemény szerint a tavalyi első félévhez képest nőtt a jogsértést elszenvedő foglalkoztatottak aránya, a szabályszegő munkaadók arányában nem volt jelentős elmozdulás.

Nagyjából ugyanannyi embert foglalkoztattak bejelentés nélkül, mint az előző év első félévben (4892 dolgozó). Jelentős mértékben, negyedével nőtt a feketemunkások aránya az építőipari vállalkozásoknál, a feldolgozóiparban és a kereskedelemben szintén nőtt a feketemunka részesedése a feltárt jogsértéseken belül.

A dolgozók munkaideje sokszor meghaladta a napi, illetve a heti munkaidő megengedett legmagasabb mértékét, emellett a munkaszüneti napon történő munkavégzés szabályainak megsértésével is lehetett találkozni. A munkaidő-nyilvántartás hiányával, vagy adatainak valótlan rögzítésével 9088 dolgozót érintően találkoztak a munkaügyi felügyelők, amely tavalyhoz képest enyhe csökkenést jelent.

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések, például a minimálbér, a bérelszámolással kapcsolatos hiányosságok, a bérkifizetés késedelmének gyakoriságát jól mutatja, hogy az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott negyedét érintette az első félévben. Az idei év első felében feltárt jogsértéseket elkövető 6 438 munkáltató közül 2 085 vállalkozásra róttak ki a felügyelőségek munkaügyi bírságot, összesen 303,9 millió forint összegben. Szabálytalanság megszüntetésére 1152 munkáltatót kötelezett, illetve figyelemfelhívással 1685 esetben élt a hatóság.

Rovatok