Index Vakbarát Hírportál

Kehi: Ellopták a beteg gyerekek pénzét

2013. november 8., péntek 14:53

Egymilliárd forintnyi egyszázalékos adományból csak töredékét kaphatták meg a rászorulók a Kehi nyomozása alapján. Profi kampánnyal gyűjtötték be a rengeteg pénzt túlárazott vagy felesleges szolgáltatásokkal az ismerőseiknek játsszák át szinte az egészet.

Egymilliárdból csak 68 milliót kaptak meg a támogatottak – mondta két alapítvány egy százalékos visszaéléseit elemezve Varga András, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) osztályvezetője a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete konferenciáján.

Varga két példán keresztül mutatta be, hogy hogyan élnek vissza egyes alapítványok a személyi jövedelemadóból (SZJA) felajánlható 1 százalékokkal, azt vizsgálva, hogy az SZJA 1 százalékát a jogszabályoknak megfelelően és az alapító okiratnak megfelelőn használták-e fel.

Nem is volt hozzá felszerelésük

Korábbi információk alapján valószínűsíthető, hogy a Daganatos.hu Alapítvány és a Gyermekmentő Támogató Alapítvány a két érintett szervezet, előbbi már korábban kifogásolta a Kehi fellépését. (Velük kapcsolatos korábbi cikkünket itt olvashatja.)

A példában szereplő alapítványok hirdetett tevékenysége gyermekmentés, anyagi támogatás nyújtása beteg gyermekek családjainak, illetve kórházak fejlesztése volt. Varga szerint ez fedőszöveg volt, a valós tevékenységek „kis átfedést mutattak a célokkal”. A gyermekmentéssel kapcsolatban például az alapítványoknál egyetlen mentőautót sem találtak, sőt, semmilyen gyermekmentésre utaló tevékenységgel nem találkoztak.

Ennek ellenére a két szervezet támogatása évről évre majdnem megduplázódott 2008 és 2011 között. A két alapítvány összesen 966 millió forintot kapott, ebből csak 68 millió forint ment közvetlenül a támogatottaknak. A Kehi szerint ez azért történhetett, mert az alapítványok tudatos és agresszív médiakampányt folytattak, erre van jogi lehetőség, el is számolható a működési költségek között.

Profi kampánnyal

A működési költségek több mint 80 százalék volt a hirdetések és a reklámok részesedése, a tényleges rezsiköltség elenyésző volt. Az alapítványok több száz domainnevet fenntartanak keresőoptimalizálási céllal, Varga is elismerte, hogy a kampányuk hatékony és professzionális volt.

A legnagyobb költési kört a túlárazott eszközbeszerzések és vizsgálatfinanszírozások jelentették egyébként: körülbelül 250 millió forint értékben finanszíroztak az alapítványok orvosi vizsgálatokat, melyeket egy azonos tulajdonosi körhöz tartozó cég végzett el, persze túlárazva.

A Kehi találkozott magáncélú mobilszámlákkal, irodának eladott elegáns magánlakásokkal, és nem az szervezet céljainak megfelelően felhasznált autókkal is. Az egyik alapítvány ismerősöket támogatott a pénzből, bár mindent tökéletesen lepapíroztak, mégis gyanút fogtak.

A hivatal szerint a céltól eltérően használtak fel 127,7 millió forintot, és pazarlónak ítélték 287 millió forint felhasználását. Összesen 68 millió forintot kaptak meg ténylegesen a rászorultak. A Kehi feljelentést tett költségvetési csalás miatt, kezdeményezték az alapítványok számláinak zárolását is.

A NAV szerint idén az SZJA egy százalék-felajánlások értéke összesen 7,4 milliárd forint, ez 208 millió forinttal több a tavalyinál. Az elmúlt évekhez képest többen támogatnak civil szervezeteket, de még mindig csak minden második ember ajánlja fel adója egy százalékát.

Megnőtt az érvénytelen felajánlások száma is: a NAV további 200 ezer egyszázalékos rendelkezés érvényességét vizsgálja, tavaly ilyenkor ez a szám csak 74 ezer volt.

Rovatok