Index Vakbarát Hírportál

6750 állást szüntet meg a német RWE

2013. november 14., csütörtök 12:11

Megszüntet 6750 állást az RWE német energiaszolgáltató társaság, 2 ezer munkahelyet külföldön építenek le. Az RWE a magyarországi gáz- és áramszolgáltatás egyik legnagyobb szereplője.

A második legnagyobb

A magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező cég csütörtöki közleménye szerint a létszámleépítést igyekeznek elbocsátások nélkül, a megüresedő álláshelyek megszüntetésével megoldani. Az alkalmazottak száma 61 ezerre csökken, a folyamat 2016-ig tart. Az eladósodott társaság 2011 óta már 6200-zal csökkentette a személyi állományt leépítéssel és érdekeltségek eladásával.

Az RWE az E.ON után a második legnagyobb német energetikai vállalkozás. Az idén a január-szeptemberi időszakban a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti nyeresége (EBITDA) 6,711 milliárd euró volt, 0,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A nettó nyereség 67,5 százalékkal 609 millió euróra csökkent. A konszern bevétele 4 százalékkal 39,9 milliárd euróra emelkedett, adóssága 6,8 százalékkal 30,7 milliárd euróra csökkent az év első kilenc hónapjában.

Nem jó nekik a megújuló

A esseni központú óriáscéget súlyosan érinti az áramtőzsdei nagykereskedelmi árak meredek csökkenése, amit a nap- és szélenergia terjedésének köszönhető. A megújuló forrásokra alapozott energiatermelés révén erősödő verseny miatt egyre kevésbé éri meg szén- vagy földgáztüzelésű erőművet üzemeltetni. Az RWE erőműveinek 30-40 százaléka veszteséges – mondta Peter Terium, a társaság igazgatótanácsi elnöke egy október végén adott interjúban.

A válságot érdekeltségek eladásával, tevékenységek kiszervezésével és létszámleépítéssel kívánják kezelni, és csak az elkerülhetetlenül szükséges beruházásokat hajtják majd végre – mondta az RWE vezetője.

Az RWE a magyarországi gáz- és áramszolgáltatás egyik legnagyobb szereplője. A társaság 1995-ben, az energiaágazat privatizációja során jelent meg a magyar piacon. Érdekelt egyebek között a 2,2 millió fogyasztót villamos energiával ellátó Elmű-Émász-csoportban, a több mint 820 ezer embert kiszolgáló Főgáz Zrt.-ben.

Rovatok