Index Vakbarát Hírportál

Enged a nyomásnak a Kúria

2013. november 25., hétfő 10:17

Egyértelművé vált, hogy szükséges egy jogegységi határozat meghozatala a devizahiteles szerződések ügyében – indokolta közleményében a Kúria a jogegységi eljárás megindítását. Most kikerült a legfelsőbb bíróság honlapjára az indítvány, amiből kiderül, pontosan miben is akarja eloszlatni a homályt a testület.

A Kúrián nagyon nagy volt a politikai nyomás az utóbbi hetekben ebben a kérdésben. Különösen azóta, hogy Varga Mihály bejelentette, a devizahitelesek kimentésével kapcsolatos kormányzati döntés annak függvénye, hogy mikor alakul ki egységes joggyakorlat a magyar bíróságokon.

Az indítványból kiderül, hogy a következő kérdésekre keresi a választ az eljárásban a Kúria:

Lesz idő tanakodni, hiszen a Kúria elnöke, Darák Péter már korábban jelezte, hogy december 16-án ülésezik a polgári kollégium az ügyben. Viszont még akkor sem biztos, hogy végleges döntés születik.

Egy esetleges határozatnak viszont két dolog miatt is hatalmas hatása lehet. Egyrészt a most csúnyán széttartó bírósági gyakorlat egyesítése miatt, másrészt mert a kormányt újra lépéskényszerbe hoznák a devizahiteles mentőakcióval.

Rovatok