Index Vakbarát Hírportál

Kartelleztek, vagyonokat fizethetnek

2013. december 10., kedd 16:49

Összesen több mint 16 millió eurós (mintegy 4,8 milliárd forint) bírságot szabott ki az Európai Bíróság kedden két gyógyszercégre, az amerikai Johnson & Johnsonra és a svájci Novartisra, írja az MTI.

Az amerikai cégnek 10,8 a svájci vállalatnak pedig 5,5 millió euró büntetést kell fizetnie, mert a két cég hollandiai leányvállalata még 2005-ben versenykorlátozó megállapodást kötött, amivel megakadályozták a fentanil fájdalomcsillapító olcsóbb, generikus változatának piaci bevezetését.

2005-ben a Johnson & Johnson hollandiai cége, a Janssen-Cilag alkut kötött a Novartis hollandiai leányvállalatával, a Sandozzal, hogy utóbbi ne kezdje árulni a fentanil olcsóbb verzióját. A szerződést "kopromóciós megállapodásnak" nevezték, de a lényege az volt, hogy az amerikai cég ráígért a svájciak várható profitjára; a szerződés szerint többet fizetett nekik azért, hogy ne árulják a szert, mint amennyit a Novartis a fájdalomcsillapítón kereshetett volna. 

A versenykorlátozást csaknem másfél évig fenntartották, s ezzel ennyi ideig késleltették az olcsóbb fentanil megjelenését a holland piacon. A bizottság a két cég belső dokumentumaira hivatkozva azt írja, hogy a megállapodás egyértelműen arra irányult, hogy ne kerüljön forgalomba generikus termék, s ezáltal fenntartható legyen az addigi magasabb ár

Rovatok