Index Vakbarát Hírportál

Egy darabig nem leszünk felminősítve

2014. január 29., szerda 10:08

A Fitch Ratings hitelminősítő szerint Magyarország esetében még a jelenleginél is egy fokozattal alacsonyabb besorolást indokolna az országkockázati felár – írja a Napi Gazdaság, amely szerint az ország így hiába számíthat egy esetleges felminősítésre.

Magyarországnak a GDP 18,3 százalékának megfelelő összeget kell bevonnia, de még ez is lényegesen alacsonyabb a 2013-as, harminc százalék körüli aránynál, ami a tervezettnél nagyobb forint- és devizakötvény-kibocsátás eredménye volt. A költségvetési célját elérheti a magyar kormány idén is az elemzés szerint.

Az elemzés utolsó részében a Fitchnél azt vizsgálták, hogy a négy érintett ország cds-felára milyen adósbesorolást indokolna. Csehország és Lengyelország esetében a kockázati felár alapján akár két fokozattal is lehetne magasabb az osztályzat a jelenlegi A plusznál, illetve A mínusznál, ez alapján elsősorban a fenti két ország számíthat felminősítésre a régióban 2014-ben, bár a Fitch kiemeli, hogy érzése szerint nem várható változás a régiós osztályzatokban.

Magyarország esetében a Fitch szerint a cds-felár BB osztályzatot indokolna, ami egy fokozattal gyengébb a jelenleginél, hasonló a helyzet Románia esetében, ahol a BBB mínusszal szemben BB plusz lenne a reális osztályzat.

Rovatok