Amikor ön 2012 nyarán az NFM energetikával foglalkozó helyettes államtitkára lett, már javában folyt az MVMP gázügylete az offshore hátterű MET magáncéggel, amelyről néhány hete az Index írt cikket. Az MVM és a tárca szerint nincs ebben semmi kivetnivaló, az ellenzék rászállt az ügyre. Ön mit gondol erről az egészről?

A dolog azért érdekes, mert amit ebben az ügyben jelenleg az ellenzéki politikusoktól hallunk, meg ami ebben tényleg felháborító, az nem ugyanaz. Az alaphelyzet ugye az, hogy az MVMP a miniszter rendeletére kapott olcsón beszerzett gázt, hogy adja olcsón a távhőcégeknek. Ez el is jutott a távhősökhöz, de nem a legegyenesebb úton, hanem volt közte egy kitérő, eladták egy részét a MET-nek, amely cég eredménye aztán látványosan megugrott. Most ezt politikusok megpróbálják úgy előadni, hogy a MET 55 milliárd forintot elvett a távhősök támogatásból. Csakhogy a dolog nem így történt, a távhőcégek ugyanis végül kaptak olcsón gázt.

Kétségtelen: nem verik az asztalt, hogy hozzájuk nem jutott az olcsó gázból.

Ha ők nem úgy jártak volna, ahogyan várták, akkor már panaszkodtak volna. Nem ez a dolog szépséghibája. Hanem önmagában az, hogy eladták a gáz egy részét a MET-nek, amely mint A Wall Street farkasa című filmben, elkezdett saját zsebre játszani. Ha az ember megjelenik az európai gázpiacon, és ott van mögötte egy nagy gázmennyiség, meg hozzá tartozó kapacitás, akkor ezzel kereskedni lehet. A MET egy ekkora gázmennyiséggel borzasztó jól el tud játszani, sokszorosan megmozgatja, és ezen haszna képződik. Csak közben ebben van egy nagy kockázat. Mint amikor valaki beadja a pénzét egy brókernek: lehet, hogy gőze sincs róla, hogy a bróker abból mennyi pénzt hajtott ki saját magának, kérem, hogy hozza a tizenöt százalékot, és ő hozza.

Elsőre win-win-helyzetnek tűnik.

Igen, ezzel védekezik az MVM is. Csakhogy eggyel több szereplő járt jól az üzlettel, mint ahánynak kellett volna. Jól járt a távhős cég, és az MVMP is kis haszonhoz jutott. És borzasztó jól járt a bróker, a MET. Ez az egész azért rendkívül problémás, mert az MVM már eleve nem a liberalizált gázpiac szabályainak megfelelően jutott a gázhoz. Majd ahelyett, hogy azt teljes egészében ő maga értékesítette volna, másnak adta át. És miért kellett hozzá még tároltatási szerződést is kötni? Az MVMP szabadon tároltathatott. Miért kellett közbeiktatni még egy közvetítőt? Arról nem is beszélve, hogy a MET egy offshore cég, márpedig a vagyontörvény szerint többségi állami tulajdonú vállalat ilyen tisztázatlan hátterű cégekkel eleve nem szerződhet. Innentől kezd tisztességtelen lenni ez a történet.

Nem vették észre, hogy nem is szerződhetnének?

Ha nem vették észre, azért felelős a cég vezetője, a cég felügyelőbizottsága, igazgatósága, az energiahivatal és annak elnöke, valamint a miniszter. De aki az MVM-közgyűlésen ezt előterjesztette, az sem számolt be a tulajdonosi háttérről. Szóval elég sok a felelős, hogy ki viszi el a balhét, nem tudom. Mindenesetre emlékezzünk vissza, az energiahivatal annak idején hogy blokkolta a Szurgut részvételét a Mol-közgyűlésen, arra hivatkozva, hogy nem tudni, valójában kik állnak a cég mögött. Most nem emeltek hasonló kifogást, engedélyezték a tulajdonszerzést.

A piaci szereplők szerint az ügylettől függetlenül önmagában probléma az is, hogy az MVM ilyen mértékben rátette a kezét a nyugati gázforrásra. Mondjuk előtte meg az E.On uralta.

Való igaz, a helyzet már akkor is tisztességtelen volt, amikor az E.On aukció nélkül jutott hozzá a gázhoz. Majd utána mindenféle, a szakmának tett ígéret ellenére az energiahivatal a következő évekre is mindig aukció nélkül adta oda. Holott egy olyan áru esetén, ahol a szállítás nem egy szabadon választható dolog, hanem kizárólag csővezetéken történhet, a csővezetéki kapacitás a kulcs. Két beáramlási pont van, az egyik foglalt az oroszok által, a másik szabadon értékesíthető. Ha én ezt odaadom bárkinek, legyen az akár állami cég, az tisztességtelen, mert kizárom a versenyből az összes többit.

Főleg ha aztán akinek odaadom, az az így szerzett gáz egy részét továbbadja egy általa kiválasztott magáncégnek.

Igen, az MVM nyert egy aukció nélküli kapacitást kijelölés alapján, majd fogta és továbbadta. Vajon erről kapott engedélyt a minisztertől? Egyébként borzasztóan sajnálom az MVMP-csapatot, éppen csak akkor jöttek létre, amikor ez történt, tényleg egy új csapat volt. És egyből egy ilyenbe belefutottak, hogy közölték velük, hogy kötniük kell egy ilyen üzletet. A MET-ben meg ekkoriban már ment a tulajdonoscsere, nyilván tudták, hogy lesz egy ilyen biznisz. Nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, de ez egy elég hosszú láncolat ahhoz, hogy bárki is átlássa, és az MVM nem arról híres, hogy ők csak úgy maguktól bármit is kitalálnak. Klasszikus állami cégként viselkedik, vigyázzban állnak, és azt lesik, hogy melyik politikus éppen mit talál ki.

És ezt melyik politikus találhatta ki? Ön helyettes államtitkárként nem látott rá ezekre az ügyekre? Nem volt ez téma a minisztériumban?

Nem. Bár az energetika hozzám tartozott, az MVM kicsit államként működik az államban, direkt Németh Lászlónéhoz volt bekötve. Ők nem referáltak nekem, nem küldtek riportokat. Sőt ha kértem tőlük valamit, azt is gyakran csak úgy küldték el, hogy engedélyt kértek a miniszter asszonytól. Ez is zavart egyébként.

Ön kicsit több mint egy éve otthagyta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, és saját energetikai tanácsadó céget alapított. Jól sejtjük, hogy nem állami megrendelésekből él?

Igen, sajnos nincsen semmi állami megrendelésem. Talán nem véletlenül, ahogy szokták mondani.

Távozása óta keményen bírálta a kormány lépéseit, kritizálta már a rezsicsökkentést, az E.On-vásárlást, párnagáz kivételét, és a társadalmi egyeztetés hiányát a paksi bővítésben. Volt kollégái nem szólnak önre időnként?

A volt kollégáim jelentős része azóta már elment, az NFM-ben elég nagy a fluktuáció, a főosztályvezetőktől kezdve mindenki lecserélődött. Volt főnököm, Kovács Pál meg egy borzasztó kedves ember, ha összefutunk valahol, mindig finoman jelzi, hogy nem örül neki, hogy a kormányt bírálom, és tehetnék akár mást is. Én erre mindig elmondom, hogy ezt az ő érdekükben is teszem, hiszen mégiscsak nekik kellene képviselni a szakmát a politikával szemben. Szóval nincs presszió, de tényleg nem kapok állami megrendeléseket.

Ez egy szűk szakma. Itt miniszterekből lobbisták, lobbistákból miniszterek lesznek, valaki az egyik évben még írja a szabályokat, másik évben már rá vonatkoznak. Ön távozása után a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, abból lett elege, hogy a kezdetektől uralta az NFM-et egy bizonyos üzleti érdekcsoport.

Persze ez is baj volt, de azért ezt a Népszabadság kicsit kisarkította. A legrosszabb igazából az volt, hogy a szakmai dolgoknak nem lehetett érvényt szerezni a politikaiakkal szemben. A politikusoknak nyilván megvannak a sajátos prioritásai, és elfogadható, ha megmondják, hogy ez lenne a cél, erre találjatok ki valami megoldást. De nálunk ehelyett mindig azt történt, hogy a politikusok valahol nyilvánosan bejelentették az általuk elképzelt megoldást, majd utána odalökték, hogy erre varrjál gombokat.

És önök ilyenkor jelezték, hogy ez vagy az így nem fog működni?

Mi mondhattuk, hogy amit kitaláltak, nem egyezik a saját törvényeinkkel, az uniós joggal, a szakma természetes működésével. Ilyenkor csak annyit mondtak, oldjátok meg. Törvények? Nem probléma, átírjuk. Az, hogy aztán időnként még bizonyos érdekköröknek is meg kellett felelni, inkább egy csatolt dolog volt, a mindennapjaink nem erről szóltak. Ez inkább rendeleti szinten ment. Ahhoz kellett igazítani, hogy megfeleljen egyes köröknek. Ha az objektív mércém alapján javasoltam egy átláthatóbb, mindenkire érvényes szabályozást, akkor jöttek azzal, hogy értjük mi ezt az egyenlősdit, de azért az egyenlők között vannak egyenlőbbek.

És kik voltak az egyenlőbbek? Ezekről nyíltan beszéltek egymás között, vagy a sorok között lehetett olvasni?

Volt, hogy a sorok között, de volt, hogy nyíltan. Voltak állami vagy az állami irányításhoz közel álló cégek. Ők minden rendszerben „védett állatok”, a pozitív megkülönböztetésük szinte törvényszerűnek mondható. Ebben nincs különbség kormányok színe között, sajnos. Szerettem volna, ha létrejön egy olyan szabályozás az energiahivatallal közösen, amit ha felteszünk a hivatal honlapjára, és azt bárki elolvassa, aki a magyar energiapiacra készül, az tudja, hogy rá akkor pontosan mi vár. Most ha megnézi a gázos, távhős cégekre vonatkozó rendeleteket, látja, hogy ott egy cégnév, mellette egy rá vonatkozó ár, alatta egy másik cégnév, mellette egy másik ár. De hogy a különböző árak pontosan hogy jönnek ki, azt nem tudta senki megmondani.

Próbálta megkérdezni?

Igen, kértem a mögötte álló számításokat. De aztán jött a mismásolás, és elég sok falba ütköztem. És bár a kollégáim meg is értették, hogy ezzel az egésszel mi a probléma, jöttek a jelzések, hogy bizonyos cégek miatt ennek így kell maradnia. Ez engem borzasztóan zavart. De falakba ütköztem az energiaáremeléssel is.

Ön – még mielőtt ez az egész rezsicsökkentés beindult volna – 20 százalékos csökkentést akart a szociálisan rászorulóknál, miközben nőtt volna a fogyasztók 6 százalékának a rezsije. Ez az ötlet hogy bukott el?

Nem is gondolnák, milyen sok múlik a médián. Én például amikor erről nyilatkoztam a Népszabadságnak szeptemberben, akkor minden előzetes egyeztetés ellenére végül az került címbe, hogy áremelés lesz. Az pedig aztán már nem érdekelt senkit, hogy mi van a cikkben: vagyis, hogy csak egy szűk körnek lenne emelés, nekik sem úgy, és ez az egész csak amiatt van, hogy közben csökkenteni lehessen. A politikusok rohantak be egyből, kiverte náluk a biztosítékot. Innentől kezdődött a kálváriám.

Utólag megbánta, hogy annak idején elfogadta a helyettes államtitkári pozíciót? Egy életre elment a kedve az államigazgatástól?

Nem bántam meg, sokat tanultam. Borzasztó előítéletekkel mentem oda, és azzal a tudattal, hogy én majd megtanítom dolgozni őket. Nem igaz, hogy meg kellett tanítani őket dolgozni. A gondolkodásmódot kellet megváltoztatni. És az előzetes várakozásaim ellenére nagyon jól reagáltak a kollégák, hamar megtaláltuk a közös hangot. Lehet üzletszerűen is működtetni egy államigazgatást, csak az államigazgatás vezetőinek üzleti alapon kell tudni gondolkodni. Ez ott kezdődik, hogy meg tudom-e mondani az embereimnek, hogy mi a cél, mit várok tőlük, mennyibe kerül, mekkora munkaráfordítást jelent, mikorra várható.

Ha több projektmenedzser lenne az államigazgatásban, jobban működne.

Igen. Csak sajnos beleszoktak abba a vállalati kultúrába, hogy a határidők arra vannak, hogy mindig újabbak jöjjenek, a politikusok hülyeségei pedig mindig überelni tudják a tervet. A legnagyobb problémát pedig abban látom, hogy tele vannak a minisztériumok olyan osztályvezetőkkel, főosztályvezetőkkel, akiknek nincs élettapasztalata, lövésük sincs arról, hogy működik a világ. Sajnos az alacsonyabb fizetések miatt a minisztériumba csak a legelhivatottabbak mennek, vagy a szakma selejtje. Pedig mindenkinek az üzleti világból ajánlanám, hogy töltsön el pár évet a közigazgatásban, és fordítva. Tényleg rengeteget tanultam. Többek között arról is, hogy a politikusok mennyire vehetőek komolyan.

Mennyire?

Semennyire.