Index Vakbarát Hírportál

A kormány szerint pénzkimentési akció zajlik a közműcégeknél

2014. február 19., szerda 13:46

A kormány megdöbbentőnek tartja, hogy egyes közműszolgáltatóknál a vagyonfelértékeléssel, valamint az osztalékkifizetés időpontjának előrehozásával pénzkimentési akció zajlik, ezért Orbán Viktor kezdeményezésére a héten elemzi a helyzetet a kabinet, írta az MTI.

A Napi Gazdaságban kedden azt írta, hogy váratlanul korán, március 21-én tartja közgyűlését az Elmű és az Émász, és egyes vélemények szerint a korai időponttal biztosíthatja a két áramszolgáltató, hogy április elejéig, a választásokig kifizethesse osztalékát.

Giró-Szász András hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök a helyzet áttekintése érdekében a héten megbeszélést kezdeményez, amelyen az érintett miniszterek mellett az energiahivatal vezetője is részt vesz. A kormány célja egyértelműen az, hogy "ezek a pénzkimentési akciók semmilyen formában ne tudják megakadályozni, illetve a fenntartását nehezíteni a kormány rezsicsökkentő politikájának".

Rovatok