Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Cél a teljes foglalkoztatás

2014. február 27., csütörtök 15:58

A magyar kormánynak az a célja, hogy teljes foglalkoztatottság legyen Magyarországon – mondta Orbán Viktor Ózdon, a hajdani kohászati üzemek egy romos csarnokában, a 2,5 milliárd forintba kerülő digitális archívum időkapszulájának elhelyezése előtt, csütörtökön, írja az MTI.

A miniszterelnök szavai szerint hisz abban: a világ tartozik minden embernek annyival, hogy megadja a lehetőséget arra, hogy saját munkájából tartsa el magát és családját.

A kérdés az, hogy meg tudjuk-e szervezni az országot úgy, hogy ez valósággá váljon – tette hozzá. Orbán Viktor azt is elmondta: bár az országban már 9 százalék alá csökkent a munkanélküliség, "de lesz még munkánk a következő négy esztendőben is", de a cél nem változott, "egy olyan világot akarunk Magyarországon felépíteni, ahol minden ember meg tud élni a fizetéséből".

Akkor van jövőnk

A kormányfő szólt arról, hogy azon városokra, Ózdra, Dunaújvárosra, Komlóra, Salgótarjánra, amelyek egykor ipari fellegvárak voltak, és fantasztikus eredményeket értek el még az előző rendszerben az emberek, és amelyek az ország büszkeségei voltak, ám hanyatlani kezdtek, különleges figyelmet kell fordítani.

"Akkor tudjuk leginkább magunkkal, meg az emberekkel is elhitetni, hogy Magyarországnak van jövője, ha kiderül, hogy ezeknek a városoknak is van jövője", hihető és biztató jövőt nyitunk ezen városok előtt – mondta Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, hogy az ország 2010-ben nem állt a lábán, "sőt térdre volt ereszkedve, erősen kétséges volt, hogy sikerül-e felállnia, ráadásul saját erőből".

Az ország vissza tudott fordulni a gazdasági összeomlással fenyegető szakadék széléről, "saját lábára tudott állni, és dolgozni kezdett", Ózdnak a felállás azt jelentette, hogy a kormány megszabadította a várost 4,7 milliárd forintos adósságától, idei költségvetését tiszta lappal tudja indítani – mondta a kormányfő, hozzátéve azt is, hogy az ózdi kórház felújítására 1,5 milliárd forintot fordítottak, a városközpont kialakítására 680 millió forintot költöttek és két iskola fejlesztésére pedig 500-500 millió forintot ad a kormány.

Ki kell állni a közmunkások mellett

Ózd városa olyan volt, amelyet hosszú ideig az út szélén hagytak, éppen ideje volt, hogy megpróbáljuk visszaemelni oda, ahol múltja alapján helye van - tette hozzá.

A most kezdődő 2,5 milliárd forintos ózdi beruházásról szólva a miniszterelnök azt mondta: a leendő digitális központ az egész országot szolgálja majd ki. Jelenleg az ország 160 közintézményében ezer diplomás ember dolgozik azon, hogy különböző kulturális értékeket digitalizáljon és elérhetővé tegye nagy távolságból is az érdeklődők számára.

Ennek az ezer embernek nagy része közmunkában dolgozik és rendkívüli értéket állít elő- mondta. Hozzátette: a közmunkások mellett ki kell állni, Magyarország elismeréssel tartozik közmunkásainak, büszkék lehetünk rájuk. Szerinte ahhoz, hogy az ember a munkanélküliségből vissza tudjon menni a munka világába, kell egy kapu, egy ajtó, amelyen be lehet menni, és nagyon sokak a munka világába a közmunka kapuján tudnak belépni.

A miniszterelnök arra kérte az embereket, hogy álljanak ki a közmunka program és a közmunkások mellett, miként a teljes foglalkoztatás mellett is.

Beszéde végén arra kérte az ózdiakat, hogy a közelgő választáson szavazzanak bizalmat pártja országgyűlési képviselőjének, képviselő-jelöltjének, Ríz Gábornak, Fürjes Pál polgármesternek, és "személyesen nekem is, hogy folytathassuk a munkánkat, mert bár az elmúlt években sokat végeztünk el, de négy év mindenre nem elegendő".

Rovatok