Index Vakbarát Hírportál

Visszaadták tízmilliós jutalmaikat az állami vezetők

2014. március 4., kedd 16:23

Bár jogilag semmi nem kötelezte erre az állami társaságoknál dolgozókat, 89 százalékuk visszautalta a 2013-ban kapott jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részét, derült ki Németh Lászlóné kedden közzétett írásbeli válaszából, amelyet Szilágyi Görgy jobbikos képviselőnek adott.

A nemzeti fejlesztési minisztert tavaly decemberben szólította fel a kormány, hogy kérje meg az állami tulajdonú társaságok vezetőit, hogy a jogi helyzettől függetlenül a felvett jutalmak és prémiumok 2 millió forint feletti részét fizessék vissza.

Némethné közölte, "a kiküldött felkérésre a ma is a társaságoknál dolgozók 89 százaléka reagált egy összegű visszafizetéssel, részletfizetési megállapodás megkötésével." A jelenlegi vezetők körében még kedvezőbb az arány, közel 95 százalékuk valamilyen formában intézkedett a visszafizetés teljesítéséről, az érintettek fele egy összegben utalt.

Szerinte ez az együttműködési készség "társadalmi szolidaritásról és felelősségvállalásról tanúskodik". Hogy kik és mennyit fizettek vissza, a miniszter személyes adatokra hivatkozva nem árulta el.

Korábban a Blikk írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezetője, Csillag Tamás 10,8 millió forint pluszt tehetett zsebre. A Fidesz politikusai úgy vélték, az érintetteknek eleve fel sem kellene venniük a prémiumot.

Rovatok