Index Vakbarát Hírportál

Nyakunkon a kávéhiány!

2014. március 11., kedd 18:14

Újabb kétéves csúcsra emelkedett az arabica kávéfajta ára a folytatódó brazil szárazság miatt, aminek a hatására globális kávéhiány lehet a 2014/2015-ös idényben, sőt egyes elemzők szerint talán még a következő évben is – írja az MTI.

Az arabica ára igen nagy mértékben, csaknem 85 százalékkal emelkedett az év eleje óta. Kedden 16 órakor az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 2,0750 dolláron állt, ami 4,1 cent (2 százalék) drágulás a hétfői zárószinthez képest. Röviddel korábban 2,0890 dolláron, kétéves csúcson is jegyezték a kávéfajta fontonkénti árát.

Legutóbb 2011 elején emelkedett jelentősen az arabica ára, akkor 3 dollár fölött is jegyezték. A múlt héten Mauricio Galindo, a Nemzetközi Kávészervezet (ICO) egyik vezetője azt mondta, hogy ha tovább tart a szárazság Brazíliában,kávéhiány lép fel a világpiacon, amire négy éve nem volt példa. Brazíliában a jobb minőségű alapanyagnak tartott arabica kávét termesztik.

Az ICO várakozása szerint Brazíliában, amely a világ legnagyobb kávétermelője, a 2014/2015-ös idényben 48 millió zsák (1 zsák = 60 kilogramm)kávét takarítanak be, ami 5 millió zsákkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A Reuters megjegyezte, hogy egyre több elemző intézet ront Brazília kávétermés-kilátásán, és sokak szerint a szárazság a következő évi termésre is hatással lesz.

A gyengébb minőségű robusta kávéfajta ára is tovább emelkedett kedden, egy éve legmagasabb szintre, tonnánként 2 százalékkal 2192 dollárra nőtt. A robusta a gyorsan oldódó kávéporok alapanyaga.

Rovatok