Index Vakbarát Hírportál

Milliárdosok kapják a legtöbb támogatást

2014. március 24., hétfő 16:53 | aznap frissítve

A K-Monitor információi szerint az előző évekhez hasonlóan 2013-ban is a Mezort-, a Bonafarm- és a Forrás-csoport (azaz Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, Csányi Sándor, illetve Leisztinger Tamás érdekeltségei) taroltak a terület alapú támogatások kiosztásánál, írja a Napi.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy a három nagyvállalkozó cégcsoportjai egyaránt milliárdos nagyságrendben részesültek mezőgazdasági támogatásban, de rajtuk kívül is akadnak cégcsoportok, amelyek jelentős összegeket kaptak. Az elmúlt évekhez képest nincs nagy változás: 2013-ban a harminc legnagyobb összeget elnyert cég közül az előző évben 22 szerepelt az első harmincban, 2011-ben pedig 24, egy-egy kivétellel pedig a 2013-as top 30 mindegyik tagja benne volt az első százban a megelőző két évben is.

A támogatások 70 százalékát nagybirtokok kapják

A támogatási rendszer továbbra is a nagybirtokokat részesíti előnyben: a felső tíz százalék részesedése a mezőgazdasági támogatásokból kiemelkedően nagy, több mint 70 százalék.

Ez az aránytalanság az utóbbi két évben valamennyire mérséklődött, de még így is messze áll attól, hogy alátámassza a kormány hivatalos célkitűzését, azt, hogy a családi középbirtokokat támogatássák.

A terület alapú mezőgazdasági támogatások ráadásul teret nyitnak a visszaélések előtt, mert a használt földterület nagysága után fizetik, függetlenül a megtermelt mennyiségtől, vagy a földhasználat mikéntjétől.

A támogatásban részesülő gazdaságok 85 százaléka az átlagosnál kisebb támogatásban részesül, és a gazdaságok felső 10 százaléka kapja a támogatások 74 százalékát. A következő tíz százalék már csak a teljes támogatás tizedét kapja, és a legalsó tized csak a 0,27 százalékát.

Még szembetűnőbb a különbség, ha azt nézzük, hogy a legfelső 1 százalék a területalapú támogatások 37,7 százaléka felett rendelkezik.

A támogatottak között jelentős az állami tulajdon, ez főleg a nemzeti parkokat jelenti. A 2013-ban legnagyobb támogatást kapók közül jelentős összeghez jutott a Körös-Maros, a Kiskunsági, a Hortobágyi, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park is.

A legnagyobb arányban továbbra is olyan vállalatok vannak a top 30 támogatott között, amelyek vagy cégeken keresztül, vagy közvetlenül, de néhány nagygazdához, befektetőhöz köthetőek. A céghálókat visszabontva a következő szereplők tekinthetők a támogatási rendszer legnagyobb haszonélvezőinek:

Kisebb nagyságrendű összeggel, de a támogatottak között megtalálható több, Orbán Viktor miniszterelnökhöz közeli személy, akik a Nemzeti Földalapkezelős földbérleti pályázaton is a nyertesek között is ott voltak, például Flier János és rokonai, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester rokonai és cége, és a miniszterelnök vejének testvére is.

Rovatok