2014. március 27., csütörtök 18:41
Személy szerint maga a főigazgató dr. Somos Katalin, illetve egyik főosztályvezetője Kedves Lászlóné tehető felelőssé a kérelmek visszatartásában, írja blogján Dr. Vancsura István, JESZ-es képviselőjelölt. Évente több mint ezer milliárd forintnyi adót csalnak el szervezett módon, és esetekben maga az adóhatóság állítja le jogellenesen az ügyeket.
Már korábban is írtunk róla, hogy a NAV korábbi főosztályvezetője nem érti, miért számolták fel az adóhatóság szupercsapatának tartott KÜIG-et, és miért blokkolták az általa feltárt visszaélések kivizsgálását.
Horváth András után ő a NAV második olyan egykori alkalmazottja, aki névvel vallott az adóhatóság szervezett adócsalással szembeni elnéző magatartásáról.
A NAV tagadja a vádakat, szerintük az igazgatóság azért szűnt meg, mert nem volt elég hatékony.
A volt NAV-dolgozó szerint
- A KÜIG-et jogellenesen verte szét a NAV, amelynek éppen az volt a célja, hogy az ÁFA-csalásra létrejött bonyolult cégháló-poliphálózot vizsgálja.
- A kérelmek szinte kivétel nélkül a Főigazgatóságon akadtak el, és el sem jutottak a döntési kompetenciával rendelkező NAV-elnöki szintig.
- Tényszerűen bizonyítható az is, hogy a NAV valótlanul tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztériumot.
- A KÜIG évente 70-100 milliárd forintnyi adóhiányt tárt fel, ennek ellenére folyamatosan gyengítették, szakmai vezetését pedig 2011 tavaszán teljesen indokolatlanul eltávolították.
- A NAV Elnöke több írásos kérés ellenére sem vizsgálta ki a botránnyal érintett ügyeket, és nem rendelt el a fegyelmi vizsgálatokat a beadványokban megnevezett érintett személyekkel szemben, még annak ellenére sem, hogy erre jogszabály kötelezte.