Index Vakbarát Hírportál

Gattyán: Nem a NAV miatt mentünk el

2014. május 12., hétfő 10:04

A budapesti pletykák szerint az adóhivatal vegzálása miatt költöztette el cégeinek egy részét Gattyán György tavaly, a Docler tulajdonosa ugyanakkor cáfolta ezt a Napi.hu-nak adott interjúban. Gattyán szerint az alkalmazottak egy részének azért kellett Luxemburgba költöznie, mert a korábbi informatikai cég alapjaiban megváltozott, és ma már inkább médiaipari vállalkozásnak tekinthető: ez alapján magától értetődő volt, hogy váltani kell.

Gattyán szerint a luxembourgi és a Los Angeles-i iroda megnyitása is ennek a folyamatnak a része. Az üzletember szerint nem az árbevétel alapján döntötte el, hogy melyik cégeket viszi külföldre: azok a cégek maradtak Magyarországon, amelyek elsősorban az itthoni piacokra termelnek.Ilyen például a domainregisztrációval foglalkozó DotRoll, vagy éppen a webhostinggal foglalkozó DoclerNet.

Gattyán arról is beszélt, hogy:

Rovatok