Index Vakbarát Hírportál

Lefejezik a Széchenyi Bank vezérkarát

2014. június 3., kedd 13:26 | aznap frissítve

Bajok vannak a Széchenyi Banknál, amelyik januárban még egy euróért akarta megvenni a nála százszor nagyobb Raiffeisen Bankot. A Hvg.hu azt írta, a bank tavaly milliárdos nagyságrendű veszteséget szenvedett el, és az is eldöntött, hogy elküldik az elnök-vezérigazgatót, Szakács Tibort, valamint két vezérhelyettesét, Deák Klárát és Lakatos Zsoltot.

Mint az közismert, a pénzintézet Töröcskei István érdekeltsége, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója egyik cégével, a T & T Ingatlanforgalmazó Zrt.-vel 51 százalékos többségi tulajdonos, a kisebbségi, 49 százalékos tulajdonrész tavaly június óta az államé.

Május 31-ig le kellett adni a 2013-as évi gazdálkodásról a beszámolót és mérleget, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nyilvánosan elérhető adatbázisában viszont csak június 3-án kedden reggel jelent meg a tavalyi évről szóló beszámoló. A dokumentum megerősíti a lap információit: a Széchenyi Banknál tavaly 2 milliárd forint veszteség keletkezett. Ez a Széchenyi Bank esetében nagyon komoly összeg, a bank 6,1 milliárdos jegyzett tőkéjének 30 százaléka.  A Hvg.hu szerint a mérleg elfogadása távolról sem volt zökkenőmentes, ezért is húzódhatott napokig a közgyűlés.

Az állam egyszer már, tavaly május végén 3 milliárd forinttal emelt tőkét bankban, ezzel vált 49 százalékos tulajdonossá. Akkor a tulajdonszerzés, úgy tűnt, a kormányfő régóta hirdetett tervéről szól, mely szerint a magyar bankok részesedését 50 százalékra kell emelni a magyar bankrendszerben. A kormánynak tudnia kell igazolni az EU felé, hogy tavaly jó üzlet volt beszállni a Széchenyi Bankba, és nem csak azért emelt tőkét, hogy megmentse az összeomlástól. 

Tőkét tesznek a Széchenyi Bankba 

A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. részvényesei, elfogadva a magánbefektető előterjesztését 9,562 milliárd forint tőkeemelésről döntöttek a bank közgyűlésén. Az igazgatóság közgyűlés által delegált tagjai pedig június 30-i hatállyal lemondanak igazgatósági tisztségükről.

A többségi tulajdonos június 30-ig a fiatal bank építési időszakára jellemző, elmúlt időszaki veszteségének kompenzálása érdekében 3,44 milliárd forintot tőketartalékba helyez, és ezen felül 6,122 milliárd forinttal tovább növelik a bank jegyzett tőkéjét, amely ezáltal megduplázódik, 12 milliárd 244 millió forintra nő - döntöttek a hétfői közgyűlésen.

A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében ismertette: az igazgatóság közgyűlés által delegált tagjai június 30-i hatállyal lemondanak igazgatósági tisztségükről, ezáltal megteremtik a lehetőséget a vezető testület összetételének megújítására.

Rovatok