Index Vakbarát Hírportál

Rogán: Változatlan formában fogadják el a reklámadót, ha kell

2014. június 10., kedd 16:26 | aznap frissítve

Egyhangúlag támogatta a Fidesz képviselőcsoportja kedden a reklámadóról szóló előterjesztés elfogadását, és úgy határozott, hogy a javaslatot, ha kell, változatlan formájában is jóváhagyja az Országgyűlésben - közölte Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta, egyelőre nem ismeri a reklámadó-javaslatot érintő esetleges változtatási szándékokat, de jelezte, kedd este összeül a Fidesz frakcióelnöksége, ami áttekinti a módosító indítványokat - ha lesznek. Véleménye szerint ugyanakkor nincs értelme "jelentős változást végrehajtani" a reklámadó-előterjesztésen, amiről az Országgyűlés - kivételes eljárásban - szerdán szavazhat.

Rogán Antal szerint az új adóról az ősszel, az adótörvények vitájakor még lehet majd egyeztetni, lehet rajta módosítani, vagyis a reklámadóra "ebben az évben még mindenképpen vissza fogunk térni".

A kormány képviselője arról tájékoztatta, hogy a kabinet rövidesen kezdeményezi a büdzsé módosítását - a közműcég-vásárlások átvezetése miatt -, vagyis várhatóan a jövő héten megnyílik a költségvetési törvény vitája, így az Országgyűlésben akár a reklámadó-bevételről is lehet majd tárgyalni.

Természetes

A reklámadóval kapcsolatban egyébként megerősítette korábbi álláspontját, ami szerint az új adó azokat a vállalkozásokat sújtja a legjobban, amik a legnagyobb reklámbevételt érték el, "ebben semmi meglepő nincsen", ez a közteherviselés kiteljesítése.

Természetesnek nevezte a tiltakozásokat, de szerinte "a reklámadónak és az újságírás tartalmi vonatkozásainak" nincs semmi közük egymáshoz.

Rogán Antal a gazdasági bizottság elnökeként arról is beszámolt, hogy a testület ülésén fel fogják kérni az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) az áprilisi országgyűlési választáson induló, állami kampányfinanszírozásban részesülő összes, a parlamentbe be nem kerülő jelölt és jelölőszervezet gazdálkodásának ellenőrzésére.

A költségvetési bizottság támogatja

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága keddi ülésén a kormánypártok szavazataival támogatta a reklámadóról szóló, valamint az egyes adótörvények módosításáról szóló önálló képviselői indítvány tárgysorozatba vételét, továbbá jóváhagyta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat bizottsági önálló indítványként való benyújtását.

Rovatok