A GfK és az MTA TK társadalomkutatói a Magyarország eddigi legnagyobb, 13 560 fős online megkérdezést és 1000 fős reprezentatív lekérdezést összegző tanulmánya egyszerre kutatta a ma létező társadalmi csoportokat és főbb jellemzőiket azok gazdasági, kulturális és kapcsolati tőkéje alapján. A kutatók három tényezőt vizsgáltak: a válaszadók gazdasági, kulturális és kapcsolati tőkéjét. Ezek alapján így sorolhatók osztályokba a magyarok:
Gazdasági tőke alatt a jövedelmet – így rendszeres havi fizetést –, illetve az ingatlant és megtakarításokat magába foglaló összetevőket vizsgálták. A kulturális tőke jelenti egyfelől a magas kultúra fogyasztását (színház, múzeum, komolyzene, könyvek), másfelől pedig az újkultúra fogyasztását (pl. internetezés, közösségi oldalak látogatása, szabadidős sportokba bekapcsolódás, stb.). A kapcsolati tőke egyik formája mennyiségi (ismerősök száma), a másik pedig inkább ezen ismerősök társadalmi helyzete (például ismer e fodrászt, bankárt, tanárt, politikust, stb. és kérhet-e tőle segítséget).
Gazdagok és a magas kultúra különböző szegmenseinek fogyasztói, ugyanakkor kapcsolati szempontból zárt csoport. Nagyon magas körükben a felsőfokú végzettségűek és a budapestiek aránya, státuszuk gyakorlatilag „örökletes”, hiszen már szüleik is hasonló társadalmi körülmények között éltek.
Fővárosi és nagyvárosi lakóhelyen élnek, mind a gazdasági, kulturális és kapcsolati tőke terén jó eredményeket mutatnak. Magasan képzettek, sok embert ismernek és kapcsolataikat jól is használják. Rendszeresen járnak színházba, sok szabadidővel rendelkeznek, sportolnak, aktív közösségi életet élnek.
Ők azok a fiatalok, akik jelenleg főleg még szüleik pénztárcáját használják a mindennapokban, de tudásuk, saját és szüleik kapcsolatai révén bennük van a jövő ígérete – bármi lehet belőlük. Az összes társadalmi csoport közül ők az újtőke maximális felhasználói: a tudásmenedzsment, az információkezelés vagy a személyes kapcsolatok működtetésének gurui. A csoport egy részét a fiatalos attitűddel rendelkező középkorúak alkotják.
A vidéki értelmiség mindennel rendelkezik, amivel a felsőbb társadalmi osztályok, de mindenből kevesebb van neki. Ők a kisvárosi tanárok, orvosok, helyi közéleti szereplők, akik mindenkit ismernek. Átlagos, de biztonságos jövedelemmel rendelkeznek, járnak nyaralni, magas a kultúra iránti igényük, többnyire állami alkalmazottak vagy vállalkozók.
A kádári kisember „éldegél”. A mindennapokban nehezen, de kijön a jövedelméből, nyaralni nem jár, alig beszél idegen nyelvet, inkább állami munkahelyen dolgozik, ahol irodai foglalkozást űz. Főleg kisebb településen él.
A feltörekvő fiatalok mellett a másik fiatalos réteget a sodródók adják, akiknek szülei nem az elitbe, hanem a középosztályba tartoznak. Képzetlenebbek, nincs elég kapcsolatuk (sem személyes, sem szervezeti), nem járnak színházba, nem olvasnak könyveket, viszont nagyon otthon vannak az újkultúrában. A mindennapoknak élnek, ugyanakkor újkultúra-tudásuk (internet) akár feljebb is viheti őket a társadalomban. A réteg fiataljainak egy jelentős része a „mamahotel” viszonylagos biztonságában él.
A réteg tagjai döntően szakmunkás végzettségűek, viszonylag sok embert ismernek, de kötődéseik alacsony presztízsűek. Kis vagyonnal, jövedelemmel rendelkeznek, és egyáltalán nem fogyasztanak kultúrát, barátokkal ritkán járnak össze, leginkább otthonukban szórakoznak, „tévéznek”. A munkásokat a leszakadtaktól egyetlen tényező különbözteti meg: az ide tartozóknak van munkája, azonban amint elveszítik az állásukat – tartalékok híján – azonnal a leszakadtak osztályába kerülnek át.
Saját bevallása alapján a magyar társadalom alig valamivel több, mint fele tartja magát valamely osztályhoz tartozónak (58 százalék). Akik úgy érzik, tartoznak valamilyen osztályhoz, azok inkább a közép-alsóközép osztályokhoz sorolják magukat. A legalsóbb és egyben a számított értékek alapján legnépesebb társadalmi osztályba tartozónak kevesen vallották magukat – vélhetően nem szeretik magukat e csoportban látni.
Nincs önmagát elitként definiáló közösségünk sem, a felső középosztályba pedig saját bevallása alapján három százalék tartozik, miközben az elit és a felső középosztály összesen a társadalom 12,5 százalékát adja.
A magyar társadalom számosságában legnagyobb rétege a leszakadtak köre. Nem csupán anyagi, jövedelmi, vagyoni helyzetük rendkívül kedvezőtlen, de kapcsolatszegények, kultúrafogyasztásuk pedig elhanyagolható. Jelentős körükben a szakképzetlenek aránya: ha dolgoznak, fizikai vagy mezőgazdasági munkát végeznek, de leginkább munkanélküliek, közfoglalkoztatottak, segélyezettek, és magas körükben a rokkantak, illetve az öregségi nyugdíjasok aránya. Megállapítható, hogy szüleik is hasonló jellemzőkkel bírnak: azaz a legalsó réteg is újratermeli önmagát. A társadalom alsóbb csoportjai kisvárosi, falusi lakóhelyeken koncentrálódnak, főként körükben jelennek meg az önmagukat romaként meghatározó válaszadók.
Ma Magyarországon a lakóhely és az életkor a rétegződésben elfoglalt társadalmi pozícióban meghatározóbb, mint azt a korábbi mérések alapján vélelmezni lehetett. A nemek szerint nincsenek jelentős különbségek, az iskolai végzettség azonban továbbra is meghatározó, alapvető szempontja a társadalmi hovatartozásnak.
Megállapítható, hogy a felsőbb társadalmi osztályok tagjai jellemzően fővárosi/nagyvárosi lakóhelyen élnek és magasan iskolázottak, míg a vidéki kisvárosi/falusi lét, valamint a képzettség hiánya szinte determinálja az alsóbb osztályhoz való tartozást.