A korábbi évek lejtmenetét követően 2013. második felétől a háztartások költekezése is növekedésnek indult: 2014. első hónapjaiban fellendült a fogyasztás, aminek hátterében döntő részben az áll, hogy 2,6 százalékkal nőttek a reálkeresetek – derül ki az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményéből.
A családok a nagybevásárláskor költenek a legtöbbet, nagyjából 15 ezer milliárd forintot, ezen belül 8 ezer milliárd forint ment el élelmiszerre, ruházatra, különféle iparcikkekre, üzemanyagra. A kiadások 45 százaléka sok egyéb célra megy el, egyebek mellett vendéglátásra, utazásra, járművásárlásra, közlekedésre, lakásfenntartásra.
A KSH kimutatása szerint 2014. első negyedévében a háztartások fogyasztási kiadása 3680 milliárd forint volt (egy évvel korábban 3593 milliárd forint), ami csaknem pontosan annyival nőtt változatlan áron számítva (2,7 százalék), mint a reálkeresetek.
Volt néhány dolog, amire a családok az átlagosnál többet költöttek az idei év első pár hónapjában. Például többet ettek étteremben, a vendéglátóhelyek értékesítése az év első négy hónapjában 7,4 százalékkal nőtt, és többet költöttek szállásra is, hiszen a kereskedelmi szálláshelyek belföldi bevételei 16 százalékkal emelkedtek. Kedvező változást tükröz, hogy hosszú évek visszaesése után 2014. elején a lakáspiac is elmozdult a mélypontról.
Az autóértékesítés ugyan nőtt közel 7 százalékkal az első negyedévben, de a személygépkocsi vásárlások nagyobb része jelenleg még a vállalkozásokhoz, intézményekhez kötődik. Az új személygépkocsik értékesítése 80 milliárd forint, a használtaké 30 milliárd forint volt ebben az időszakban.
2014. egészében a reáljövedelmekhez igazodó növekedése várható a teljes fogyasztói piacnak, 2-3 százalék körüli mértékben.