Index Vakbarát Hírportál

Hazahoztak egy csalással vádolt hódmezővásárhelyi férfit Frankfurtból

2014. augusztus 28., csütörtök 19:46

Hazahoztak Frankfurtból egy hódmezővásárhelyi férfit, aki ellen még 2013-ban adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot költségvetési csalás miatt - közölte az ORFK.

A 36 éves H. Endrét a frankfurti repülőtéren fogták el a német hatóságok július 29-én.

A férfi 2009-től a nevéhez köthető cégek vezetőjeként koordináló, irányító embereket bízott meg azzal, hogy a cégek valótlan tartalmú számlákat állítsanak ki. A kiállított számlák alapjául fiktív megbízási szerződések szolgáltak. A kiállított számlák összege elérte az 1,3 milliárd forintot.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint a cégek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak hamis adóbevallásokat nyújtottak be, hogy csökkentsék a befizetendő áfa összegét, ezzel körülbelül 270 millió forint kárt okoztak az államnak.

A férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Rovatok