Index Vakbarát Hírportál

Kiviszik a nyereséget a stratégiai partnerek

2014. augusztus 28., csütörtök 10:43

Nyereségük több mint 80 százalékát fizették ki osztalékként a stratégiai megállapodást kötött cégek az elmúlt négy évben. A kormányon belül vita van arról, mi legyen ezekkel a megállapodásokkal.

2300 milliárd forint osztalék

Nem teljesítenek kimagaslóan az állam által a stratégiai megállapodásokkal kiemelt cégek a profit újrabefektetése terén. A beszámolókból az tűnik ki, hogy az elmúlt négy évben 2831 milliárd forint üzemi eredmény mellett 2300 milliárdos osztalékot hagytak jóvá a társaságok. (Ez bő 81 százalék, az arány az adózott eredményhez viszonyítva is hasonló.) Ez nem éppen a magyar gazdaságba vetett hitüket fejezi ki - írja a Figyelő.

Azt hiszem, ideje átvizsgálni a stratégiai megállapodásokat - jegyezte meg a Figyelő munkatársának pár hete egy magas rangú pénzügyes kormányzati tisztségviselő. Akkoriban jelentette be a Microsoft, hogy lakatot tesz a komáromi Nokia-gyárra, míg a Magyar Telekom menedzsmentje 1700 fős leépítésről döntött. A július végi bejelentések megütközést váltottak ki a kabinetből, hiszen a megállapodások egyebek mellett a munkahelyek megtartásáról szólnak kellene, hogy szóljanak.

Nem örülnek

A nemzetgazdasági tárcánál tehát nincsenek megelégedve a megállapodásokkal, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban viszont úgy látják, hogy a világpiaci folyamatok gyakran eredményeznek olyan globális vállalati döntéseket, amelyek leépítéssel járnak. Erre pedig sem a magyar kormánynak, sem az adott magyarországi leánycégnek nincs befolyása. Ebből következően a külügy álláspontja szerint nincs szükség a megállapodások felülvizsgálatára.

A Figyelőnek óriáscégek névtelenséget kérő hazai vezetői az osztalék kivitelét természetesnek vették akkor, ha nincs beruházás, fejlesztés az adott országban. Márpedig egy vezető azt mondta: manapság Magyarország az ő központjában nem opció. Az is elhangzott: tenni kellene valami érdemit annak érdekében, hogy ne írjanak ennyi rosszat az országról, mert ez már pénzben mérhető károkat okoz.

Rovatok