Index Vakbarát Hírportál

Rogán: A végtörlesztőknek is járhat vissza pénz a bankoktól

2014. szeptember 10., szerda 08:33

A kormány pénteken, a frakciók döntése után benyújtja az elszámolási törvényt az Országgyűlésnek, tárgyalása 16-án kezdődik és 24-én szavaznak róla a képviselők - mondta Rogán Antal a Magyar Nemzetnek. A Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, a törvénynek rögzítenie kell, hogy mekkora összeg jár vissza az adósoknak, azt hogyan kell számukra folyósítani, és a későbbiekben mi lesz ezekkel a hitelekkel.

„Fontosnak tartom, hogy az eredeti kamatszintre történő visszatérés lehetőségét is vizsgáljuk. Döntenünk kell arról is, hogy bevezetünk-e egy kamatemelési moratóriumot arra az időre, amíg kidolgozzuk a fair bank- és hitelrendszer szabályait” - mondta Rogán Antal.

Szerinte nemcsak az élő szerződéssel rendelkező devizahitelesek kaphatják vissza a tisztességtelennek ítélt egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés miatti összeget, hanem azok is, akik korábban kedvezmény igénybevétele nélkül kifizették hitelüket. Az előbbi körbe tartozók esetében a tőke csökkenéseként írja jóvá a bank a visszajáró összeget, az utóbbiak készpénzben kapják meg a pénzt. Annak, aki végtörlesztett és vele szemben tisztességtelenül jártak el, a mai állás szerint egyenként kell pert indítaniuk ennek érdekében - tette hozzá.

Rovatok