Index Vakbarát Hírportál

Elismerte az államtitkár az állampolgárságos csalásokat

2014. szeptember 16., kedd 15:43

A kormány elismerte, hogy ahogy az Index megírta, tömegesen vesznek magyar állampolgárságot hamis papírokkal ukránok és oroszok. Az ukrán és orosz bűnszervezeteket furcsa eszközzel akarja most megállítani a kormányzat: többnyelvű tájékoztató füzet készül, hogyan kell magyar állampolgárságot kérvényezni.

Reagált a kormány a mai cikkünkre, amiben arról írtunk, hogy hogy működik a magyar állampolgárságot áruló iparág, és hogy hogyan oszthattak ki több tízezernyi állampolgárságot olyan hamis papírokkal bíró oroszoknak, ukránoknak.  

Azt mutattuk be, hogy a szabályozás következményeképp az ukrajnai magyaroknak élből biztonságosabb volt közvetítőkön keresztül megszerezni  az állampolgárságot. Ebből az illegális közvetítőrendszerből azonban nagyon hamar komoly ukrán és orosz bűnszervezetek bújtak elő, akik bárkinek hamisítottak magyar ősöket. Azokat a magyar hivatalnokokat ahol igazolni lehetett a magyartudást – jellemzően kisvárosi vagy falusi polgármestereket  –  pedig simán lefizették. 

Ezzel a két húzással pedig a közvetítők szerint egyenként is oroszok ezreit segítették állampolgársághoz, közvetítőből pedig legalább 20-30 dolgozott csak Kárpátalján. Hamar magyar ügyvédi irodák és verőlegények is csatlakoztak a remekül fizető iparághoz, de olvassa majd el következő cikkünket, ha érdekli, hogy mi helyzet most az ukrán bandákkal vagy a többi környező országban hogy megy ez az üzlet.

Egyre ügyesebbek

A kormány most reagált, amiben nem csak hogy nem cáfolta a vádakat, de egyenesen el is ismerte a visszaéléseket. Viszont azzal biztatnak minket, hogy már egyre ügyesebben szűrik ezeket, és vannak már több nyelvű tájékoztatók is, hogy senki ne csaljon.

A kormány arról nem beszélt, hogy mi történt eddig, de a nemzetpolitikai állampolgárság nevében Wetzel Tamás helyettes államtitkár elismerte, hogy "visszaéléseket" tapasztalnak most is, és hogy a "csalárd módon megszerzett" állampolgárságok esetében visszavonásokat kell kezdeményezniük.

Azt is hozzátette az MTI-nek, hogy jelenleg "a lehető legnagyobb körültekintéssel" vizsgálják ezeket, és most már egyre többet utasítanak vissza. Ezek mértékéről azonban semmit nem mondott.

Külföldi ügynökök lettünk

Dacára annak, hogy cikkünk állításait nem cáfolta, perrel fenyegette az Indexet és bejelentette, hogy külföldi ügynökök vagy politikai erők próbálják lejáratni az egyszerűsített honosítást. Úgy tűnik ráadásul, hogy a külföldi titkosszolgálatok a céljaikat is felfedték Wetzel előtt, ő úgy tudja, hogy igazából "politikai tőkét akarnak kovácsolni" belőle vagy elijeszteni a becsületes kérelmezőket.

Egyben elvárják az Indextől, hogy hozzon nekik tételes bizonyítékot a több tízezernyi hamis állampolgárról. Plusz azzal is vádolnak minket, hogy a cikkben "gyakran alapot nélkülöző nagyságrendek" voltak, de hogy mikkel van bajuk, az a közleményből nem derült ki.

Van tájékoztató meg minden

Friss ember

Wetzel Tamás idén nyáron lett helyettes államtitkár a Miniszterelnökség közvetlen ellenőrzése alá vont nemzetpolitikai államtitkárságon. 

Hozzá tartozik most a kettős állampolgárságos téma, miután elődjét, Répás Zsuzsannát a választások után inkább leváltották.  

Le is szidják az Indexet, amiért a cikkben szerepelnek "olyan megjegyzések" amik szakmaiatlanok és szerintük pont a gyakorlati ismeretek hiányára utalnak. És Wetzel azt is elmondta, hogy "az elmúlt időszakban több intézkedés is született annak érdekében, hogy a visszaélések lehetőségét kizárják. A nyelvtudás ellenőrzése során az ügyintézők a szakmai iránymutatások figyelembevételével a lehető legalaposabban járnak el. Felhívják a figyelmet arra, hogy az eljárás során több alkalommal is sor kerül a nyelvi készségek vizsgálatára."

De van még egy fegyverük az ukrán és orosz bűnszervezetek megállítására:

"A visszaélések megelőzése érdekében az eljáró hatóságok többnyelvű tájékoztató felhívásokban informálják a leendő kérelmezőket arról, hogy mind a nyelvismeret, mind pedig a kérelem személyes benyújtása elengedhetetlen feltétele a kérelem pozitív elbírásának."

Rovatok