Index Vakbarát Hírportál

Rászállt az MNB Update Norbira

2014. szeptember 18., csütörtök 18:22 | aznap frissítve

Úgy fest, a jegybanknak is gondja akadt Schobert Norbi Update1 részvénykibocsátásával. Az MNB közleményéből arra lehet következtetni – bár a megfogalmazás nem egészen egyértelmű –, hogy a felügyelet által jóváhagyott tőzsdei kibocsátási tájékoztató – ami alapján egyébként most is zajlik a részvények elsődleges értékesítése – nem pontosan tartalmazza a céggel kapcsolatban minden fontos részletet. 

„Az MNB jelenleg azt vizsgálja, hogy a kibocsátó részvényértékesítésével kapcsolatos újabb bejelentések, információk összhangban állnak-e a jóváhagyott tájékoztatóban foglaltakkal, illetve az MNB e körben mérlegeli, hogy a tájékoztató jóváhagyását követően jelentek-e meg olyan lényeges tények, körülmények, amelyek a tájékoztató kiegészítését indokolhatják. Ennek során a jegybank ellenőrzi a bejelentésben jelzett állítások és a sajtóban megjelent információk valóságtartalmát, továbbá nyilatkozattételre hívta fel a kibocsátót és a forgalmazót.”

Az MNB nemsokára dönt arról, hogy elrendeli-e a tájékoztató kiegészítését. Erre akkor lenne szükség, ha a jegybank úgy ítéli meg, hogy a mostani, elfogadott verzióban nincs benne az összes olyan fontos információ, ami alapján megalapozott befektetői döntés hozható. 

A vitatott rész arról szól, hogy az Update védjegyet a tőzsdére lépő cégbe apportálják, de ez az apport nem lesz végleges. Schóbert nem is tett kötelező érvényű nyilatkozatot arról, hogy az apportot végrehajtja.

A témában csütörtök reggel ezt a cikket jelentettük meg

Rovatok