Index Vakbarát Hírportál

Szerbia is a magyar gáztárolókra utazik

2014. szeptember 26., péntek 21:49

Legalább 200 millió köbméter gázt a magyarországi tárolókból biztosítana Szerbia a fűtési szezonra, miután már harmadik napja 20 százalékkal kevesebb gáz érkezik Oroszországból a nyugat-balkáni országba. Dusan Bajatovic, a szerbiai gázszolgáltató igazgatója kijelentette: több forgatókönyvön dolgoznak a szükséges gázmennyiség biztosítása érdekében. Az egyik lehetőség az, hogy Oroszországtól vásárolnak gázt, ha az orosz fél kész jóval nagyobb napi mennyiséget szállítani.

"Ez azonban többletköltségeket jelentene, és ezt a fogyasztók is megéreznék, mert kis mértékben növekedne a gáz ára" - hangsúlyozta Bajatovic. A másik lehetőség, hogy magyarországi tárolókban raktároznának. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján nyugalomra intette a lakosságot.

Megfogalmazása szerint földgázból van elég, már 450 millió köbmétert tároltak el a Banatski Dvor-i tározóban. Azt is jelezte, hogy sikerül Magyarországon tárolniuk azt a mennyiséget, amelyre a lakosoknak 3 hónapon keresztül szükségük lesz, és az ipar szükségleteit is ki tudják elégíteni. Szerbiában napok óta energiaválságról beszélnek, a kormányfő szerint azonban erről nincs szó.

"Lesz elég áram, bár jelentős mértékben megkönnyítené a helyzetünket, ha az emberek takarékoskodnának, hiszen a legfontosabb szénbányánk 50 százaléka még mindig víz alatt van"- utalt a májusi árvizek következményeire, illetve a múlt heti esőzések okozta károkra a kormányfő. Vucic megnyugtatónak szánt szavai ellenére a gazdasági szakértők úgy vélik, hogy az ország energiaszükségletének egyharmadát még így is importtal kell lefedni. A tervek szerint 2-3 millió tonna szenet is importálna az ország.

A szerb kormány nagy reményeket fűz a Déli Áramlat gázvezeték kiépítéséhez is. A szerbiai szakasz munkálatai október végén vagy november elején kezdődhetnek meg, miután megszerzik a szükséges engedélyeket. Az építkezés megkezdése azért is kérdéses, mert az Európai Unió a gázvezeték megépítésének leállítását kérte Bulgáriától és Szerbiától is. Indoklásuk szerint az uniós szabályok tiltják ugyanis, hogy gázszolgáltatók egyben gázvezeték tulajdonosok legyenek.

Rovatok